Ingyenes koncertek augusztus 20-án a Műpánál!

Délután 17 órától az első tűzijátékok fellövéséig jazzkoncertek várnak rád a Duna partján.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amióta a Művészetek Palotája 2005-ben megnyitotta kapuit, az augusztus 20-ai tűzijáték előhangjaként minden évben jazz szól a ház falain belül és kívül. Nem lesz ez másként idén sem: a Zászlótér és az Üvegterem színpadain, illetve a P’Art Kávéház terasza közelében felállított nagyszínpadon most is ingyenes koncerteket hallgathat a szórakozni, akár táncolni vágyó közönség.

Jazz a Palotában

Amíg a beltéri helyszíneken a tradicionális és a modern jazz avatott képviselőiből álló kiszenekarok és a hozzájuk szabadon csatlakozó, egymást váltó, alkalmanként egész fúvóskarrá növő szólisták zenélnek jam session jelleggel, addig a nagyszínpadon egyedi produkcióval készül délután a Hot Club of Hungary, este pedig a Police Big Band, illetve karmesterük, a trombita- és harsonaművész, zeneszerző Szalóky Béla, aki egyben a program művészeti vezetője és házigazdája.

Programok

  • Üvegterem 17:00-19:45 Pataj György Quintet
  • Zászlótér 17:00-19:50 Oláh Dezső Trió
  • Szabadtéri Nagyszínpad 17:00-19:30 Hot Club of Hungary
  • Szabadtéri Nagyszínpad 20:00-20:50 és 21:30 - 23:00 Police Big Band

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A big band swingzenéjére nyolctól az első tűzijátékok fellövéséig, majd azt követően is forgathatják partnereiket az ünneplő egybegyűltek. A Jazz a Palotában – ünnepi örömzene délutántól a tűzijátékig koncertjeire a belépés díjtalan.

A 10 legvidámabb hely Budapesten, az egész család számára

Nézegess képeket!

Elolvasom
Jazz a Palotában
Helyszín: Zászlótér, Üvegterem, P’Art Kávéház terasza
Időpont: 2011. augusztus 20. 17 órától
Jegy: a belépés díjtalan.

Kép: www.orszagalbum.hu, Regina24.

Ezt is szeretjük