Indul az egymilliárdos választási kampány

Barack Obama újraindul az elnöki székért. Egymilliárd dollárt szeretnének összeszedni a győzelem érdekében.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Barack Obama újraindul az elnöki székért, jelentette be a héten hivatalos portálján. Az amerikai elnök egymilliárdos kampányt akar, a gyűjtést már el is kezdték.

Egyelőre nem tudni, kik lesznek Obama ellenfelei, eddig csak Tim Pawlenty, Minnesota korábbi kormányzója jelentette be, hogy megméreti magát Obamával szemben.

Felmerült ugyanakkor Sarah Palin neve is, aki az előző kampányban Obama kihívója, McCain mellett tűnt fel alelnökjelöltként. Ő az első republikánus párti alelnökjelölt nő, és a második olyan nő, aki egy nagyobb politikai párt alelnökjelöltje.

Sarah Palint a 2008-as kampányban több fronton is támadták, egyrészt előkerültek róla bikinis fotók, amelyek bejárták a világot.

Korea, az Korea, és kész

Másrészt kiderült róla az is, hogy alapvető hiányosságai vannak a külpolitika terén. Erre utalt legalábbis, hogy egy alkalommal összekeverte Észak-Koreát Dél-Koreával.

Palinnek nagyon kell igyekeznie, ha győzni akar. Obama ugyanis nem aprózza el a kampányt, csapata úgy tervezi, egymilliárd dollárt fordítanak majd arra, hogy az elnök ismét győzhessen. Palin eddig nagyjából egymillió dollárt gyűjtött össze.

Az amerikai törvények értelmében a kampányt adományokból lehet finanszírozni, egy adományozó pedig maximum 2500 dollárt fizethet be. Obama 2008-ban 750 millió dollárt gyűjtött össze.

Obama népszerű, Palin is

Obama népszerűsége egyébként elég nagy, egy márciusi felmérés szerint a választók 47%-a szeretné, ha újra elnök lenne.

Obama élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Emellett az amerikai felnőttek 55%-a gondolja úgy, hogy Obama jó teljesítményt nyújtott beiktatása óta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Palint egyébként a republikánusok 70%-a támogatja, első helyre viszont még így sem tudott kerülni. A támogatottsági versenyt Mike Huckabee nyerte, ő 72%-ot kapott. Róla viszont nem tudni, hogy indul-e az elnökválasztáson.

Ezt is szeretjük