Mennyire vagy intelligens?

A karriered múlik rajta!

Nem csak az számít, hogy milyen az önéletrajzod. Az, hogy hogyan viselkedsz az állásinterjún, döntő fontosságú!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A pályakezdők többsége hajlamos elhinni, hogy a diploma és egy megnyerő képpel ellátott önéletrajz elegendő ahhoz, hogy állást szerezzenek.

Sokan így már az első körben kiesnek, főként azok, akik arra már nem ügyelnek, hogy az önéletrajzuk és a motivációs levelük mellett a hirdetésben esetlegesen szereplő referenciákat is csatolják. A kudarc oka emellett a túl laza, már-már tiszteletlen hangvételben íródott kísérőlevél is lehet, amely szintén elég ahhoz, hogy az egyébként alkalmasnak tűnő pályakezdő az utolsó esélyeit is elveszítse.

Ha a fentieket szem előtt tartod a jelentkezésnél, már jó úton vagy a siker felé, ám mindez még vajmi kevés! Ahhoz ugyanis, hogy valóban elég intelligensnek, és az adott pozíció betöltésére alkalmasnak tartsanak, az is fontos, hogy jó benyomást kelts az állásinterjún! Ha azt akarod, hogy sikered legyen, a következőket mindenképpen tartsd szem előtt!

A farmert és a topokat felejtsd el!

Az, hogy mit viselsz az állásinterjún, döntő fontosságú. Lehet, hogy abban a nagyon trendi, szűk farmerben a feneked jóval gömbölyűbbnek tűnik, mint általában, a kedvenc piros felsőd pedig jól megy a szemed színéhez. Ha azonban állásinterjúra készülsz, a ruha kiválasztásánál ne ezek az érvek vezéreljenek! Természetesen a nőiességedet nem kell véka alá rejtened, de a mélyen dekoltált felsőrészektől és a miniszoknyáktól egyaránt tartózkodj! Igyekezz inkább diszkrét viseletet választani, például egy egyszerű, de elegáns szoknyát egy nőies, vékony pulóverrel vagy blúzzal, esetleg kosztümöt, ha az illik az állást meghirdető cég jellegéhez. A visszafogott színeket részesítsd előnyben, és lehetőleg kerüld az kisiskolás hatású fekete-fehér kombinációt.
A kiegészítők esetében is a visszafogottságra törekedj: egyszerű bizsukat válassz, és lehetőleg csak néhányat viselj, továbbá tartózkodj az erős smink viselésétől, és a túl sok parfüm használatától.

Ne felejtsd: az első benyomás rengeteget számít!

Elegendő néhány másodperc ahhoz, hogy véleményt alkossanak rólad. Ezt szem előtt tartva ügyelj rá, hogy percre pontosan érkezz az állásinterjúra!

Ha rajtad kívül álló okok miatt késnél, akkor ezt időben jelezd, és kérj előre is elnézést.
Ha megérkeztél, akkor normális hangerővel, érthetően és illendően köszönj – lehetőleg magázódva, a tegeződést akkor válaszd, ha felajánlja számodra az interjúztató -, és még akkor is mutatkozz be kézfogás kíséretében, ha a másik fél valószínűleg tudja már a neved.
Apropó kézfogás! Ügyelj rá, hogy megfelelő erősségű legyen: a túl erős kézfogás törtető, hatalomvágyó, esetleg erőszakos személy benyomását keltheti, míg egy erőtlen kézszorítás esetén a másikban esetlen, félénk, visszahúzódó ember képe körvonalazódhat.

Jó, ha tudod!
A kézfogás esetében nemcsak az erősség, hanem az irány is számít, sőt, az is, hogy milyen helyzetben kinek illik először nyújtania a kezét. Ha nem ismered az erre vonatkozó illemszabályokat, akkor kattints ide!

Viselkedj az alkalomhoz illően!

A fiatal pályakezdők hajlamosak a kelleténél lazábban viselkedni az állásinterjún, legfőképpen akkor, ha az interjúztató maga is fiatal. A lazaság nem túl célravezető, ahogy a túlzottan görcsös, ideges székkarmolás sem az. Ha azt akarod, hogy egyáltalán esélyed legyen az adott pozíció betöltésére, igyekezz természetesen viselkedni! Tiszteld meg az interjúztatót azzal, hogy egész mondatokat használsz, érthetően, megfelelő hangerősséggel beszélsz, és csak akkor, amikor arra szükség van. Az állásinterjú nem arról szól, hogy a másik megismerje a családodat, megtudja, melyik filmet érdemes éppen megnézni a moziban, vagy hogy mennyire utálsz korán kelni.

Az viszont annál inkább, hogy mennyire fontos számodra a határidők betartása, mennyire vagy képes kiállni a cég érdekeiért, képes vagy-e csapatban dolgozni, és mennyire bírod a terhelést. Az interjúztató olvasni fog a sorok között, ezért csak úgy válaszolj a kérdéseire, hogy egy, az adott pozícióra teljes mértékben alkalmas – és nem utolsósorban őszinte - személy benyomását keltsd.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A széken ülj egyenesen, a kezed legyen lazán az öledben, a lábaid pedig egymás mellett a padlón – semmiképpen keresztben! Tartsd szem előtt, hogy a testbeszéd ugyanannyira árulkodó lehet, mint a szavaid!

Ezt is szeretjük