Így nyerhet Gyurcsány 2014-ben

A hiteles megújulás és az MSZP-beli hatalom megszerzése lehet a kulcs. Kérdés, hogy a volt miniszterelnök ezt véghez tudja-e vinni?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyurcsány Ferenc vitathatatlanul aktivizálta magát, a sok hónapos mély hallgatás után újra feltűnt a színen, vidékre jár, érezhetően készül valamire. Két politológust kérdeztünk arról, miért pont most lendült be a volt miniszterelnök, illetve, hogy van-e arra esélye, hogy Orbán Viktor ellenfeleként megnyerje a 2014-es választást, vagy akár csak megközelítse a Fideszt, és mindehhez mit kell tennie?

Kiszelly Zoltán politológus szerint a volt miniszterelnök azért most aktivizálta magát, mert hamarosan - jövő nyáron - sor kerül az MSZP tisztújító kongresszusára, ahol megválasztják azokat a vezetőket, akiknek az irányítása alatt történik majd a 2014-es választásokra való felkészülés. Gyurcsány Ferenc pedig azt szeretné, ha az ő csapata irányítaná a felkészülést.

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője ugyanakkor inkább Mesterházy Attilán keresztül közelítette meg a kérdést. Az elemző úgy véli, Mesterházy megválasztása elején még nem lett volna tanácsos előállni egy hatalmi kihívást jelentő pártszavazási kezdeményezéssel, de egy év letelte után már érződik: Mesterházy egyelőre képtelen a párt támogatottságában komoly áttörést elérni, ezért úgy tűnt, hogy megnyílt a terepe azoknak, akik szerint további változtatásokra volna szükség.

Az elemző szerint Gyurcsány nem a párelnökségre hajt, ezt jelzi, hogy a volt miniszterelnök sem tavaly, sem most nem nyilvánította ki igényét a pártelnöki tisztségre, bár ez utalhat arra is, hogy a tisztség megszerzésére nem lát komoly esélyeket.

Az MSZP nélkül nincs esély

Kérdés, hogy ha mégis ezt szeretné Gyurcsány, akkor megnyerheti-e magának az MSZP-t? Ami biztosnak látszik, hogy a volt miniszterelnöknek erre mindenképp szüksége lesz. Mindkét elemző egyetért abban, hogy ha ilyen marad Gyurcsány közvéleményen belüli elfogadottsága, akkor egy, a követői alkotta párt nem, vagy csak 1-2%-kal lépné át az 5%-os parlamenti küszöböt.

Kiszelly Zoltán szerint az alacsony támogatottság azért is valószínű, mert Gyurcsány hívószava - a demokrácia védelme - nem mozgat meg annyi embert, hogy abból egy gyűjtőpártot lehessen létrehozni.

Marad tehát Gyurcsánynak az MSZP, ami egy 25%-os párt, országos infrastruktúrával. Az MSZP-ben viszont nem mindenki örülne Gyurcsány visszatérésének, a volt miniszterelnök hívei az országos és a megyei elnökségekben, valamint a platformokban is egyelőre kisebbségben vannak, márpedig a döntéseket ők hozzák.

Kiszelly Zoltán szerint az MSZP-sek főleg attól félnek, hogy ha Gyurcsány megkapja a pártot, akkor rosszabbul járnak majd, mint Gyurcsány "kitételével". A volt miniszterelnök ugyanis jelenleg a legmegosztóbb politikus.

Ugyanezt hangsúlyozza Nagy Attila Tibor is. Az elemző szerint Gyurcsány esélyeit gyengíti, hogy még mindig ő az egyik legelutasítottabb magyar politikus, és még ha meg is szerezné a pártelnöki tisztséget, az is előfordulhatna - rövid távon legalábbis -, hogy az MSZP népszerűsége a Fidesz társadalomátalakító tervei ellenére sem menne felfele, sőt, csökkenés indulna be.

- Amit most látunk, az egy kiszorítós küzdelem. Hogy mennyi esélye van Gyurcsánynak, azt egyelőre nem lehet tudni. A megyei vezetők és a platformok vezetőinek többsége nem akarja Gyurcsányt, a döntés viszont közvetve az ő kezükben van, ezért is szeretné Gyurcsány azt, hogy befolyásuk csökkenjen - magyarázta Kiszelly Zoltán.

A politológus szerint Puch László aktivizálása azt vetíti elő, hogy az MSZP előrehozza a tisztújítást, nem várnak a jövő nyárig. Ha ugyanis így tesznek, "elkisgazdásodhatnak", vagyis, a belső viták felőrölhetik a pártot. A választók pedig erre nem kíváncsiak, azt akarják, hogy ezt intézzék el egymást közt.

Gyurcsány kitétele egyébként logikus lépés lenne az MSZP részéről, hiszen ezzel a párt megszabadulna legnépszerűtlenebb politikusától, és így akár a Gyurcsányt mereven elutasító LMP is együttműködhetne velük.

Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy végül Gyurcsány kiválása bekövetkezik, bár az sem tett jót a volt miniszterelnöknek, hogy nyilvánosságra került a Demokrata Párt bejegyzése, létezése. Ez szintén ellenérzéseket válthat ki az MSZP-s tagokból.

Magyar politikusok egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Teljes megújulás

Ugyanakkor ha Gyurcsány megszerezné az MSZP-t, akkor is kemény munka várna rá a 2014-es választásokig. Kiszelly Zoltán szerint Gyurcsánynak hitelesen meg kellene újulnia, a kérdés, hogy az őszödi beszéd után hogyan tudna hitelesen megújulni?

Nagy Attila Tibor hasonlókat fogalmazott meg. Az elemző szerint akárki is kerülne a párt élére, számos problémát kéne megoldania. Egyértelműbbé kellene tenni például az MSZP profilját: összeegyeztethetőnek tartja-e a modernizációt az igazságosság és a szolidaritás elveivel, és ha igen, hogyan?

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A leszakadók, vagy a középosztály tagjainak érdekeit képviselné inkább? E nagyon nehéz kérdésekkel persze a nyugati baloldali pártok - például a brit Labour, a német SPD, a Francia Szocialista Párt - is küszködnek, de egy ekkora nagy vereség után az MSZP számára még sürgetőbb a hatékony és a közvélemény számára is hiteles válasz megtalálása.

Az elemző szerint a párt szervezeti rendje is komoly reformokra szorul: a párton belüli sok testület lassítja a döntéshozatalt, miközben a pártelnöknek még a fontos posztokra való kinevezéshez is be kell szereznie a pártelnökség egyetértését.

Gyurcsány esélye? Kellene az MSZP-nek egy karizmatikus vezető

A platformoknak szavazati joguk van a választmány és a kongresszus ülésein, ami tovább nehezíti egy egységes politika kialakítását. Egy karizmatikus, határozott vezetői egyéniség, aki személyisége varázsával is képes összebékíteni a szemben álló csoportokat, és viszonylagos fegyelmet teremteni, még alapszabály-változtatás nélkül is tudna valamelyest segíteni ezen a helyzeten. Mesterházy Attila eddig azonban nem bizonyult ilyesfajta vezetőnek - vélekedett Nagy Attila Tibor.

Ezt is szeretjük