Így nézett ki az első haláltábor: nem a nácik építették

Kevesen tudják, kik építették meg az első koncentrációs táborokat. Íme, a legelső láger fotói.

Kevesen tudják, kik építették meg az első koncentrációs táborokat. Íme, a legelső láger fotói.

Az, hogy egyáltalán létezhettek haláltáborok, máig olyan szégyenfoltja a történelemnek, mely, bár sokan szeretnék elfelejteni, beleégette magát az emberiség legsötétebb bűneinek sorába és közös emlékezetébe.

A koncentrációs táborok leghírhedtebb példái minden kétséget kizáróan a második világháború nácik által működtetett lágerei voltak, nem ez volt azonban az első eset, mikor ilyen módszerekkel próbáltak teret engedni a veszélyes ideológiáknak.

A britek hozták létre az elsőt

Bár a történelmi adatok szerint már az amerikai telepesek és az indiánok között vívott harcok következményeként is szerveztek koncentrációs táborokhoz hasonló intézményeket - sokan ezeket a rezervátumok elődeinek tekintik -, az első hivatalos haláltáborokat a britek hozták létre az angol-búr háborúk során.

Hogy megtörjék a fegyveres búr férfiakat, és megadásra kényszerítsék csapataikat, ezen hírhedt intézményekbe családtagjaikat, elsősorban civileket, nőket és gyermekeket zártak.

Az angolok által csak menekülttáborként emlegetett helyek körülményei - különösen a gyengébb szervezetű gyermekek számára - meglehetősen kegyetlenek voltak, az ellátás pedig rendkívül hiányos volt - ha egyáltalán volt -, ami miatt csaknem 28 ezer nő és gyermek lelte halálát falaik között.

Az egyik legkegyetlenebb háború

Az angol-búr háborúkat, különösen az 1899-ben kitört másodikat a világ közvéleménye az első világháború kitöréséig minden idők egyik legvéresebb, fehérek által egymással vívott háborújának nevezte. Az összecsapások oka, mint oly sok esetben, a hatalom, a pénz, illetve az olyan ásványi kincsek birtoklása volt, melyekben Afrika akkoriban is bővelkedett, illetve ami miatt máig vér tapad földjéhez - az aranyé és a gyémánté.

Minden idők legördögibb férfiúi

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hollandok, flamandok és német telepesek összeolvadása által létrejött etnikai csoport, a búrok és a brit gyarmatosítók közötti háborúk során 1880 decemberében dördültek el az első puskalövések, miután a napóleoni harcok ideje alatt a britek megszerezték Hollandiától a Jóreménység fokát, később pedig más, kincsekben gazdag területeket is földjeikhez csatoltak, ami jogosan háborította fel a búr lakosságot.

A két angol-búr háború különösen kegyetlen volt: a búrok a gerillaharc minden formáját bevetették az angolok ellen, akik pedig egyre keményebben léptek fel velük szemben, többek között a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, és az ellenség élelmiszer-utánpótlását próbálták szervezetetten magakadályozni. Mikor ez sem bizonyult sikeresnek, létrehozták az első táborokat.

Megrázó kép
A búr koncentrációs táborok borzalmairól számos világhírű fotó született. Közülük az egyik legmegdöbbentőbb Lizzy Van Zylről készült.

Nemzetközi felháborodást keltett

A közel száz búrkoncentrációs táborban összesen 220 ezer embert gyűjtöttek össze, közöttük feketéket, hogy ne tudják információval és munícióval segíteni a búrokat.

Az, hogy nőket és gyermekeket börtönöztek be, majd kínoztak halálra, hamar nemzetközi felháborodást keltett, részben ez vezetett ahhoz is, hogy végül, 1902-ben sikerült békekötést eszközölni az angolok és a búrok között. Utóbbiak letették a fegyvert, előbbiek pedig mindenkit kiengedtek a táborokból, legalábbis azokat, akik életben maradtak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A kegyetlen harcok és a haláltáborok létezése miatt a britekre hosszú ideig az egész kontinens ellenségként nézett, a történészek szerint pedig ezen események is okai voltak annak, hogy az angolok és a németek között olyannyira elmérgesedett viszony végül egy világháború formájában öltött testet.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük