Fotók! Így járja az országot Schmitt Pál

Fát ültet, mosolyog, osztályfőnöki órát tart

Most Dél-Koreában van, korábban Vas megyében járt. Fotók.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Országjárásba kezdett Schmitt Pál, melynek keretében március elején Vas megyébe látogatott az államfő, aki a héten Dél-Koreába utazott. Ez azért érdekes, mert várhatóan szerdán hirdetik ki plágiumbotránya eredményét. A köztársasági elnök ekkor még külföldön lesz, a hivatalos látogatás csütörtökig tart.

Schmitt Pál az országjárás keretében részt vett a Vas Megyei Közgyűlés kibővített ünnepi ülésén, ahol beszédet mondott és kitüntetéseket is átadott. Ezt követően ellátogatott a szombathelyi vendéglátó-ipari szakképző iskolába és kollégiumba, ahol rendhagyó osztályfőnöki óra keretében Magyarország alaptörvényéről tartott előadást a diákoknak. Felkeresett továbbá egy helyi vállalkozást, a Kámon-Hús Kft. telephelyén megtekintette az üzemet, és találkozott a dolgozókkal.

Schmitt részt vett a Tóth Géza olimpiai ezüstérmes súlyemelőről elnevezett park avatásán is, ahol koszorút helyeztek el és fát ültettek. Fotók.

Ilyen volt, ilyen lett Schmitt Pál

Nézd meg, hogy festett Schmitt Pál évtizedekkel ezelőtt. Sok fotó.

Képek! Ilyen volt, ilyen lett Schmitt Pál köztársasági elnök

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük