Húsvét és hamvazószerda 2018-ban: mikor lesz, és meddig tart?

Most megtudhatod, mikorra esik húsvét és hamvazószerda 2018-ban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A húsvét a keresztény közösségek egyik legfontosabb mozgó ünnepe, ami annyit jelent, hogy a kezdete és a vége minden évben más napra esik. Időpontja a holdtól függ: húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A tavaszi napéjegyenlőség ideje március 21., ehhez igazítják a húsvét időpontjának megállapítását. 

Idén a negyvennapos húsvéti előkészületi időszak február 14-én kezdődik - erre a napra esik hamvazószerda -, és március 29-én ér véget. A húsvéti ünnepkör jelentéséről összeállításunkból sok érdekességet megtudhatsz, sőt, izgalmas programokat is mutatunk az ünnepek idejére.

A húsvét legfontosabb üzenete

A húsvét egyike az egyház mozgó ünnepeinek, mely a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapra esik, rendszerint március 22. és április 25. közé. Hamvazószerda pedig a húsvét vasárnap előtti negyvenedik napot, egyben a nagyböjt kezdetét jelenti.

A húsvét értelme ellenben legalább olyan sokféle lehet, mint amilyen sokfélék maguk az emberek. Legegyszerűbben talán úgy lehetne definiálni, ahogy annak idején Micimackó tette a szeretettel: azt nem betűzik, hanem érzik. Ahogyan arról egy korábbi cikkünkben már olvashattál, a húsvét a legnagyobb keresztény ünnep, hiszen a megváltásról szól. Ugyanakkor van itt még más is: a feltámadás, az újjászületés.

Persze manapság az ember figyelmét könnyen elterelhetik a hímes tojások és a csokinyuszik, de, ha mélyen a lelkébe néz, rájöhet, hogy a húsvét a beteljesülő kívánságok ünnepe, amikor a sötétséget felváltja a fény: a halál után végre ismét életre kel a világ. Ebben a szellemben sokkal jólesőbb érzés lehet tojást festeni, húsvéti kalácsot sütni, ajtódíszeket aggatni a bejárati ajtóra, vagy csak egyszerűen a csiripelő madarakat hallgatni reggelente egy csésze kávé mellett.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hamvazószerda és virágvasárnap

A nagyböjt első napja a katolikus hitvilág szerint a hamvazószerda, ami a farsangi időszak lezárulása utáni első nap. Ezt a húshagyó kedd előzi meg: ilyenkor lehet utoljára húst enni, mielőtt hosszú megvonásba kezd az ember. Bár a nagyböjt negyven napig tart, ez valójában kevesebb, mert a vasárnapok még ez idő alatt is kivételt képeznek: ilyenkor ugyanúgy lehet húst enni, mint addig. 

Virágvasárnappal zárul a közel hathetes időszak, és ugyanezzel a nappal megkezdődik a nagyhét. Idén március 29-én lesz a virágvasárnap - mint mindig, pontosan egy héttel húsvét vasárnapja előtt. Arról, hogy miért pont negyven napig tart a böjt, egy korábbi cikkünkből még többet megtudhatsz.

Húsvét és hamvazószerda 2018-ban

Idén húsvét április 1-re esik, hamvazószerda pedig február 14-re. Jövőre ez valamivel későbbre tolódik, 2019-ben ugyanis április 21-én ünnepeljük a húsvétot, míg hamvazószerda reggelére március 6-án ébredünk majd. Ha kíváncsi vagy, ezen az oldalon 2031-ig megtalálod a mozgó ünnepek dátumait.

Hagyományőrző húsvéti programok

Ha valahová, akkor Hollókőre mindenképp érdemes ellátogatni, ahol a színes húsvéti programokon keresztül megelevenednek a legszebb magyar népszokások és hagyományok. Bővebb információt ezen az oldalon találsz.

Húsvéti tavaszvárás a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban: amennyiben szívesen töltenéd az ünnepeket a Balaton körül, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága mindenkit szeretettel vár egy vidám tavaszi-húsvéti foglalkozásra a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumba! A részvétel ingyenes, még több infóért kattints ide!

Húsvéti Nyuladalom Siófokon: ezúttal sem telhet el húsvét fesztivál nélkül Siófokon, ahol megannyi színes családi programmal, kiváló zenei koncertekkel és rengeteg meglepetéssel várnak. A programok ingyenesen látogathatók, részletesebb tudnivalókat pedig itt találhatsz.

Ezt is szeretjük