Kínos: ismét lebuktatták Hoffmann Rózsát

Az államtitkár azt mondta, nem látta a titkos háttéranyagot. Az oktatási bizottság ülésén ennek az ellenkezője derült ki.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Látnia kellett az oktatási államtitkárnak azt a háttéranyagot, amelynek a létezését a múlt héten még cáfolta, ez derült ki az oktatási bizottság tegnapi ülésén - írja az Inforádió.hu.

Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a bizottság csütörtöki ülésén "Hiller István húzta elő a táskájából a tanulmányt", amelyről kiderült, hogy nem titkos, hanem a törvénytervezetnek a kormány elé kerülő változatához tartozó kísérőanyag.

Hoffmann Rózsa korábban azt mondta, a honlap által közzétett adatok, amelyek állítólag az új nemzeti köznevelési törvény "titkos" mellékletében szerepelnek, "olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róla". A dokumentum több mint 10 ezer tanár elbocsátásával és közel 700 iskola bezárásával számol az új közoktatási törvény változtatásainak eredményeként.

A közoktatási törvényt október 12-én hozták nyilvánosságra, de mint az FN24.hu cikkéből kiderült, a nyilvánossággal csak részben osztották meg a várható hatásokat, egy 40 oldalas háttéranyag a fiókban maradt.

A lap birtokába jutott titkos dokumentum táblázatai rámutatnak, hogy a felső tagozatok összevonásával 2820, a szakképzés átalakításával 2284, a tankötelezettség leszállításával 4904 pedagógus-álláshely szűnhet meg, azaz összesen csak e terv miatt 2015-ig 10 ezer álláshely.

Nemcsak a tanári álláshelyekkel lesz gond, a dokumentumból kiderül az is, hogy a felső tagozatos osztályok összevonása miatt mintegy 633 feladat-ellátási hely szűnik majd meg.

Vezető államtitkáraink

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hoffmann Rózsa korábban kitartott azon álláspontja mellett, miszerint az új jogszabályból nem következik se intézménybezárás, se pedagóguselbocsátás.

Gloviczki Zoltán, a NEMFI közoktatásért felelős helyettes államtitkára azzal érvelt, hogy különbséget kell tenni a szándékok és a lehetséges következmények között. Mint mondta, a kormánynak nem szándéka a felső tagozatok fizikai összevonása, az elbocsátás.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hiller István MSZP-s képviselő szerint ez érdekes és nehezen kiismerhető fejlemény. A politikus azt mondta, nem háttértanulmány, hanem formális kormány-előterjesztés az anyag, amelyet az oktatási államtitkárság jegyez, és rá van írva a címlapjára, hogy látta Hoffmann Rózsa - írja az Inforádió.hu.

Ezt is szeretjük