Havi 850 ezret kap Orbán hivatalától a Jobbik-alelnök rokona

Nyilvánosak a Miniszterelnökségen dolgozók nevei és a fizetések. Félmillió az átlag.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Miután lapunk az atlatszo.hu rendszerén keresztül kikérte a Miniszterelnökségtől a vezetői fizetéseket, a kormany.hu oldalára feltették a bérekről a teljes listát. A dokumentumból kiderül: a Miniszterelnökségen kétszer akkora az átlagbér, mint a nemzetgazdaság egészében, míg a Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon 221 ezer forint az átlagbér, addig Orbán Viktor hivatalában 447 ezer forint.

A lista alapján a Miniszterelnökségen 300-350 ezer forint között keresnek a sofőrök, akikből szám szerint öt van. Közülük kettő távozhat hó végén 350 ezer forinttal. Megkérdeztünk egy BKV-sofőrt, hogy ő mennyit keres, tájékoztatása szerint nyolc év után az ő bére nem éri el a bruttó 300 ezer forintot, 280 ezer forintot keres, túlórával úgy, hogy állítása szerint cafeteriát nem kap. A Miniszterelnökségen évi 200 ezer forint béren kívüli juttatás jár.

A hivatalban a sofőrök és a hivatalnokok mellett fotósok, videósok is dolgoznak, egészen pontosan négy fő, akik egységesen 420 ezer forintot kapnak. A feltüntetett összegek egyébként mind bruttók.

Ki mennyit keres?

Náluk jóval többet keresnek a politikai tanácsadók. Közülük az első helyre a miniszterelnök személyi titkára, Nagy János került, aki kereken 1 millió forintot kap.

A toplistán közvetlenül mögötte áll a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója, Gottfried Péter a maga 997 ezer forintos havi fizetésével.

A dobogó harmadik fokára Balczó Barnabás került, aki még Hódmezővásárhelyen személyi titkárként dolgozott Lázár János mellett. Balczó, aki ma már politikai tanácsadó, havi 850 ezer forintot kap.

A jobbikos Balczó Zoltán rokona, Lázár volt személyi titkára 850 ezer forintot kap Orbánéktól

Érdekesség, hogy Balczó Barnabás Balczó András egyik fia, aki a Jobbik alelnökének, Balczó Zoltánnak a bátyja. Balczó Barnabás korábban, amikor a Jobbikról kérdezték, azt mondta: rengeteg elégedetlen ember él ma Magyarországon, de mindenki mást tekint értéknek. Politikával az a párt jogosult foglalkozni, amely pozitív értékeket közvetít.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

Politikai tanácsadóként havi 770 ezer forintot keres Oláh Gábor, de hasonlóan magas - 743 ezer forintos - fizetésért dolgozik Elekes Botond miniszterelnökségi főtanácsadó. Erdődi Ákos Csaba politikai főtanácsadó 700 ezer forintot, Kentési Sándor 690 ezer forintos tanácsadói fizetést kap.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A listán van egy érdekes tétel is, Ujvári Sándor László vendéglátó referensként keres havi 610 ezer forintot. Ujvári tavaly 7,3 millió forintot kapott a Miniszterelnökségtől a hivatal ünnepi és díszprogramjaival kapcsolatos feladatok ellátására. Ujvári akkor még nem volt alkalmazott.

Ezt is szeretjük