Strandolni nem érdemes hétvégén, de tartogat meglepetést az időjárás

Szeles és csapadékos idő lesz, hajnalban pedig meglehetősen hűvös is.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az előző hétvégén perzselő hőség volt, a hét közepén már a pulóver is jól jött, ennek fényében pedig már előre aggódhatunk, milyen idő lesz hétvégén.

Abba talán már mindenki beletörődött, hogy strandolásra nem lesz alkalmas, de egyáltalán érdemes szabadtéri programokat tervezni? Most megtudhatod. Ilyen idő lesz a hétvégén.

Marad a felhős, szeles idő

A napközben átmenetileg elvékonyodik, több helyen felszakadozik a felhőzet, és néhány órára kisüt a nap. Délutántól északnyugat felől ismét egyre vastagabb felhők érkeznek. A Miskolc-Békéscsaba vonal széles sávjában emellett erőteljes gomolyfelhő-képződés is valószínű - írja a meteorológiai szolgálat előrejelzése mára.

Ma napközben főleg az említett vonal mentén, majd a Dunántúl nyugati, délnyugati részén is kialakulnak záporok, néhol zivatar is. Az északnyugati szél elsősorban a Dunántúlon és a főváros környékén többfelé megerősödik.

A szél aztán később is itt marad, sőt, főszerepe lesz a hétvége időjárásában.

Szombaton éjjel északnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása, délelőtt a keleti országrészben is felszakadozik az összefüggő felhőzet.

Napközben erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, főleg a Dunántúl nyugati részén és az ország keleti harmadában számíthatunk szórványos záporok megjelenésére, egy-egy helyen az ég is megdörrenhet - jósolja a met.hu.

Az északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű, Északnyugat-Magyarországon várható a leghűvösebb.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Hét elején felmelegedés jöhet

Vasárnap országszerte több órás napsütés várható, a Dunántúlon kevesebb gomolyfelhővel, errefelé csak néhol fordul elő zápor. A Dunától keletre ugyanakkor erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, és több helyen alakulhat ki záporeső, zivatar. Estétől egyre kevesebb felhőre számíthatunk. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. 21-24 fok várható.

Az Időkép is szeles és némileg csapadékos hétvégét jelez előre, viszont a lap jóslata szerint hétfőtől már alig várható majd eső. Kedden már ismét 30 fok közelében lehet a hőmérséklet.

Ezt is szeretjük