Képek: így búcsúzott Pintér a hősi halált halt rendőrtől

Heti összefoglalónkban Bajnai Gordon, Lázár János, Kenéz Imre búcsúztatása és a Békemenet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bajnai Gordon a Milla október 23-i ünnepségén bejelentette visszatérését, majd pár nappal később együttműködési megállapodást írt alá a Szolidaritással és a Millával, melynek célja, hogy az ellenzéki erők összefogásával leváltsák a mostani kormányt. A Milla ünnepségével párhuzamosan a jobboldal is megemlékezett, újra indult a Békemenet, amelyre állítólag sokkal többen mentek el, mint Bajnai beszédére.

A héten Lázár Jánosnak autóbalesete volt, melyben egy 36 éves nő életét vesztette. A Miniszterelnökség államtitkára kisebb sérüléseket szenvedett. Lázár vétlen volt a balesetben, és részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak.

Október 25-én végső búcsút vettek Kenéz Imre rendőrtől, akit egy bedrogozott hummeres gázolt halálra. A posztumusz hadnaggyá kinevezett rendőrmotorostól mintegy kétezren vettek végső búcsút, köztük állami és rendőri vezetők. A Szegedi Városi Bíróság október 12-én elrendelte a terepjáró sofőrjének előzetes letartoztatását. A gyanúsított korábban 28 alkalommal volt büntetve, a többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt. A férfi ellen - akit négy lövés ért, ezért a tököli rabkórházba került - hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

Jó hír is volt a héten, vasárnap hajnalban vissza kellett állítani az órát, ami miatt holnap már később kelünk. Képek.

További cikkeink a héten

A Bajnai-kormány egy éve

Összegyűjtöttük a válságkezelő kormány egy évének fontosabb döntéseit. Emlékszel még?

Bajnai Gordon: fájni fog

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük