Hatalmas bulik a Műpában a jazz szerelmeseinek

New Orleans Swing 3 napon át

Louis Armstrongot, valamint a jazzt ünneplik augusztus 26. és 28. között.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A MŰPA már hagyománnyá vált nyárbúcsúztató fesztiválja idén is különleges produkciókkal várja a közönséget. A New Orleans Swing fesztivál házigazdája sokadik éve Szalóky Béla trombita- és harsonaművész, a Police Big Band karmestere. A Művészetek Palotája Fesztivál Színházában augusztus 26-28-ig lenyűgöző zenészeket hallgathatsz meg.

New Orleans Swing 2011

Ittzés Tamás és a Bohém Ragtime Jazz Band - augusztus 27.

Közel egy éve éppen a Művészetek Palotájában ünnepelte 25 éves fennállását a Bohém Ragtime Jazz Band, akik óriási utat bejárva Kecskemétről hódították meg nemcsak az országot, de egész Európát, sőt a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak róluk Kanadában és az Egyesült Államokban is. Talán az egyik legnagyobb érdem, hogy a St. Louis-i Riverfront Times szerint „a Bohém fiúk játszanak úgy, mint bárki, aki New Orleansban próbálkozik hasonlóval.”

A mostani koncert a ragtime területén túlról is ihletet merít. Ittzés Tamás zenekarvezető már évekkel ezelőtt megjelentetett egy tanulmányt Liszt és a jazz kapcsolatáról, amelynek tanulságait Zsoldos Bálint zongoraművész Liszt és a romantika más jeles szerzőinek műrészletein keresztül mutatja be. Ezekre a ragtime zenekar válaszol már közismertté érett, avagy saját feldolgozásban megszülető jazzes változatokkal. Ittzés Tamás és a Bohém Ragtime Jazz Band fellépését augusztus 26-án 19:30-kor láthatod.

A 10 legvidámabb hely Budapesten, az egész család számára

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jazz Steps és Janice Harrington - augusztus 27.

A fesztivál második napján, szombaton az Európa-szerte keresett és a hazai jazzfesztiválokon is rendszeresen fellépő tízéves Jazz Steps zenekar muzsikál, akik a korai és késői swingrepertoárból is válogatnak csemegéket. A Finok Zoltán vezette szeptett nemcsak stílushű előadásairól és remek hangszereseiről ismert, produkcióik mindig szórakoztatóak, erről többek között Lázár István gondoskodik, aki nemcsak trombitál, de énekel is, titkos fegyvere pedig a humor.

Az est megkoronázásaként az amerikai Janice Harrington lép a Fesztivál Színház színpadára, aki olyan sztárok mellett énekelt, mint Billy Daniels, Lloyd Bridges, Frank Sinatra Jr., Sammy Davis Jr., Lionel Hampton, Nat Adderley vagy a Humphrey Lyttleton Band. Ms. Harrington egyben az amerikai kultúra nagykövete, aki Authentic American Music című előadásával a világ több országában megfordult. De énekelt Desmond Tutu püspök Nobel-békedíjának átadási ceremóniáján is. A Jazz Steps és Janice Harrington fellépését augusztus 27-én 19:30-tól láthatod.

Louis Armstrong Revival Band - augusztus 28.

A New Orleans Swing 2011 fesztivál zárónapján a 110 éve született trombitás király művészetét ünnepelhetjük a Louis Armstrong Revival Band jóvoltából, akik Németországból érkeznek a Művészetek Palotájába. Az Alexander Katz harsonás-énekes által irányított kilenctagú csapat New Orleans legjelesebb szülöttének századik – egyben Satchmo halálának harmincadik – évfordulóján alakult, és azóta is hódítanak különleges formációjukkal.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Koncertjeiken Armstrong öt évtizednyi munkássága legfontosabb állomásait elevenítik fel kezdve a kornettkirály chicagói szárnypróbálgatásaival Joe ’King’ Olivernél a tízes–húszas évek fordulóján, majd folytatva a Hot Five és Hot Seven elnevezésű stúdiózenekarai élén eltöltött időszakkal, betetőzésként pedig a már a világhírnevet megszerzett Louis. A Louis Armstrong Revival Band nem pusztán újrajátssza Satchmo felejthetetlen számait, de frappánsan kidolgozott hangszereléseikkel új életre keltik Armstrong jeles melódiáit és ismert szólóit, azokat három külön trombitaszólamra bontva. A Louis Armstrong Revival Band előadását augusztus 28-án 19:30-tól hallhatod.

New Orleans Swing 2011
Helyszín: Művészetek Palotája, Fesztivál Színház – Budapest 1095, Komor Marcell u. 1.
Időpont: 2011. augusztus 26., 27., 28.
Jegy: Jegyedet itt válthatod meg!
Ezt is szeretjük