Megváltozik a hangod, ha több vizet iszol - Az orvosok szerint

Öt dolog, amit nem tudtál a hangodról.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egész nap használod, létezéséről mégis csak akkor veszel tudomást, ha valamilyen okból nem működik megfelelően. Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáterrel, a Fül-orr-gégeközpont orvosával a hanggal, hangszalagokkal kapcsolatos érdekességekre és problémákra hívjuk fel a figyelmet.

Miért szól másként, ha felvételről hallod?

A legtöbb ember nem szereti visszahallani a hangját, mert felvételről egészen máshogy szól, mint ahogyan beszéd közben megszokta. Ennek oka, hogy beszéd közben a hang másként rezegteti meg a dobhártyát, mint amikor valamilyen eszközről, felvételről hallgatod.

Nem csak a fiúk mutálnak

A kamaszkor velejárója, hogy sok egyéb mellett a hangszín is megváltozik, ám ez nem csak a fiúkra igaz. Habár kevésbé észrevehető módon, de ebben az időszakban a lányok hangja is változik. Ennek oka, hogy mindkét nemre hatnak azok a hormonális változások, melyek következtében a hangszalagok hosszabbak és vastagabbak lesznek, emiatt pedig a hang mélyebb.

60 év felett is változik a hang

A kor előrehaladtával a hangszalagok veszítenek szilárdságukból, emiatt a hangszín beszéd közben ingatag lehet, a hangmagasság is változhat. A férfiak hangja általában magasabb lesz, mert az ő hangszalagjaik rendszerint merevebbé és vékonyabbá válnak. A nőké inkább alacsonyabb, amiatt, hogy a menopauza alatt bekövetkező hormonális változások miatt szervezetükben csökken az ösztrogén és nő a tesztoszteron mértéke.

A férfiak a magasabb, a nők a mélyebb hangot kedvelik. A magasabb hangszín ugyanis a fiatalságot és az egészséget jelképezi, a férfiak mélyebb hangja pedig nagyobb termetet, férfiasabb külsőt feltételez. A normál tartományon kívül eső mély hang azonban már természetellenesnek hat.

Hidratálásra hangszalagjaidnak is szüksége van

Beszéd közben könnyebben elfárad a hangod, torokkaparás, rekedtség is jelentkezhet, ha nem fogyasztasz elegendő folyadékot. A hangszalagokat alkotó szöveteknek is szükségük van nedvességre, csakúgy, mint bármelyik másik szervet alkotó szöveteknek. Természetesen nem külsőleg kell, hogy érje őket a nedvesség, hiszen a légcsőben helyezkednek el, ha ide kerülne a folyadék, az fulladást okozna. A folyadék felszívódása a többi tápanyaghoz hasonlóan a beleken keresztül történik, illetve jut el a test többi pontjára, így a hangszalagokhoz is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A hang változása betegségeket jelezhet

Ennek legszembetűnőbb formája, ha elmegy a hangod. Általában vírusfertőzés következménye a gégegyulladás, mely átmeneti némasággal jár, majd fokozatosan visszanyered a hangodat. Ha ez az állapot tartóssá válik, vagy beszéd közben hirtelen elmegy a hangod, majd visszatér, ez akár hangszalagpolipot is jelezhet, ami műtéti kezelést is igényel.

A reggeli torokfájás, gyakori hangszalagproblémák refluxot is jelezhetnek. Az elhúzódó rekedtség is súlyos problémára, akár daganatos elváltozásra is felhívhatja a figyelmet, de a ziháló, rekedt, lelassult beszéd a Parkinson-kór tünete is lehet. 

Ha elégedetlen vagy a hangszíneddel - túl mély vagy magas -, a hangod fátyolos, gyenge, estére gyakran elmegy, vagy erős rekedtséget tapasztalsz, gyermekénél késik vagy elhúzódik a mutálás időszaka, beszéd- és hangterápiás foglalkozások segítségével lehetőség van a zavaró tüneteken változtatni.

Ezt is szeretjük