"Válság" van: milliókkal emelték a frakcióknak járó pénzeket a képviselők

A Fidesz 414 millió forint helyett 445 millió forintból gazdálkodhat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ideinél több pénzből gazdálkodhatnak jövőre az országgyűlési képviselőcsoportok. A parlament erről a jövő évi költségvetést megalapozó törvények elfogadásával döntött hétfőn.

A frakciók a működésükkel járó kiadásokra továbbra is kapnak havonta 5,8 millió forintot, ez 25 képviselő alapdíjával egyenlő.

A kormánypártok ezen felül eddig képviselőnként az alapdíj 55%-ának megfelelő összeget vehettek igénybe, az ellenzéki pártok pedig 85%-nyit.

Ez emelkedik most kismértékben, 60, illetve 90%-ra, míg a független képviselők munkájuk segítéséhez az alapdíj összege helyett annak 105%-át kapják ezután.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a legnagyobb parlamenti frakció, a Fidesz az eddigi 414 millió forint helyett nagyjából 445 millió forintból gazdálkodhat jövőre.

A szocialista frakció idei támogatását 207 millió forintban határozták meg, ez jövőre 190 millióra csökken, mivel októberben tízen elhagyták a képviselőcsoportot.

A KDNP-frakció 131 millió forintból, a Jobbik az idei 178 millió helyett 185 millióból, az LMP pedig 105 helyett körülbelül 107 millióból gazdálkodhat 2012-ben.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyancsak kismértékű emelkedést jelent, hogy a frakciók képviselőnként az alapdíj 25%-a helyett annak 30%-át használhatják fel a hivatali feladataik ellátására havonta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük