Ferenc pápa üzent az egyháznak és a papoknak: erre szólította fel őket

Ferenc pápa nagycsütörtöki beszédében arra kérte az egyházat, hogy ne féljen azonosulni az egyszerű emberekkel.

Ferenc pápa nagycsütörtöki beszéde
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ferenc pápa ismételten arra szólította fel az egyházat, hogy kerüljön minél közelebb az egyszerű emberek, szegények, elnyomottak, börtönben levők tömegéhez. Szavai a húsvéti nagyhetet megnyitó, nagycsütörtöki krizmaszentelő misén hangoztak el. A Szent Péter-bazilikában bemutatott szertartáson mondott homíliájában az egyházfő kijelentette, a rászorulókhoz való közelség határozza meg az egyház lelkét és képét.

Ferenc pápa - a szokás szerint az egyház szolgálatáról szóló nagycsütörtöki beszédében - párhuzamot állított az emberek tömegével érintkező Jézus tanítása és a mai egyház küldetése között. Jézus sohasem veszítette el közvetlen kapcsolatát az emberekkel - hívta fel a figyelmet. Megjegyezte, hogy a tömeg kifejezés nem becsmérlő vagy lekicsinylő, még akkor sem, ha ma többnyire névtelen, megkülönbözhetetlen tömböt jelent.

A szegényekről, elnyomottakról beszélt

Hangsúlyozta, hogy az emberiség tömegét ma is az evangéliumban idézett szegények, világtalanok, elnyomottak, bebörtönözöttek alkotják. Ferenc pápa értelmezése szerint korunkban azok is világtalannak számítanak, akiknek látása fényét nap mint nap elrabolja a világot érdekből elárasztó banális képtömeg. Hozzátette, elnyomottak emberek, családok és egész népek is lehetnek, akiket, amelyeket kihagynak a játszmákból, kizárnak, feleslegesnek tartanak, a történelem peremére szorítanak.

Bebörtönözötteknek nevezte azokat a városokat is, melyeket a pápa szerint ma nem fegyverrel vesznek be, hanem az ideológiai gyarmatosítás kifinomult eszközeivel. Kijelentette: csakis saját kultúránk, amelyet őseink munkája és művészete alakított ki, szabadíthatja fel városainkat a rabszolgaság új formáiból.

A papoknak ezt üzente

Ferenc pápa szerint az egyház számára ma is az emberiségnek ezen tömegei mutatnak példát. Paptársaihoz szólva hozzátette: nem szabad tartani attól, hogy az egyházat a szegényekkel azonosítják. - Mi, papok a szegénységet képviseljük - jelentette ki a pápa.

A krizmaszentelési misén az egyház az oltáriszentséget és az egyházi rend, a papság megalapítását ünnepli. A Róma püspökének számító Ferenc pápa megáldotta és megszentelte a következő évben az egyházmegyéjében a keresztelésekhez és a betegek kenetéhez használt szent olajokat, a többi közt a bérmáláskor és papszenteléskor is használt olajat, a krizmát is. A szertartáson Ferenc pápa az egyházi hagyomány szerint megújította papi fogadalmát, vagyis a felszenteléskor tett ígéreteket a vele koncelebráló bíborosokkal és püspökökkel együtt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ferenc pápa kijelentette: a papoknak nem az a feladatuk, hogy üvegben árulják az olajat. Arra szólította fel egyházát, érintse meg az emberek sebeit, bűneit, gyötrelmeit, hogy hitet, reményt tudjon adni. Az egyházfő délután az utolsó vacsorára emlékező misét a Rómához közeli Velletri börtönében mutatta be, ahol 12 elítéltnek megmosta a lábát.

Kiemelt kép: Getty Images/Vatican Pool.

Elkeserítő fotók a kiégett Notre-Dame belsejéből

Hétfőn a kora esti órákban tűz ütött ki a párizsi Notre-Dame-székesegyház felső részében, mely szinte teljesen elpusztította a tetőszerkezetet. Fotók a helyszínről!

Elkeserítő fotók a kiégett Notre-Dame belsejéből: így néz ki most a székesegyház

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük