Így emlékszik a Fenyő-gyilkosságra egy szemtanú

Elkezdődött a tárgyalás

Már 15 éve tart a nyomozás a brutális gyilkosság ügyében.

A Fővárosi Törvényszék 2013. július 9-én kezdte meg a tárgyalását annak a szlovák férfinak, akit Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásával vádolnak.

A szlovák állampolgár Jozef Rohác egyébként a gyanúsítottja a szintén 1998-ban elkövetett Aranykéz utcai robbantásnak is, amiben négy ember életét vesztette - többek között egy Boros Tamás nevű vállalkozó is, akit a rendőrség koronatanúként tartott számon az olajmaffia ügyeiben.

Az a bizonyos tél végi este

- Éppen munkából mentünk haza a férjemmel a Margit körúton, és egy óriási dugóban álltunk szokás szerint, pár méterre a lakásunktól. Hirtelen durranás-sorozatot hallottunk, és szinte abban a pillanatban egy sapkás férfi rohant el a járdán, de ezen kívül semmit nem láttam belőle.

Ilyen rohanást én még életemben nem láttam, mintha az életéért futna az illető. Aztán nagyjából fél óra múlva láttuk a híradóban, mi történt, és akkor tudatosult minden. Nagyon megijedtünk mindketten - számolt be lapunknak a Fenyő-gyilkosság egyik szemtanúja.

Mint ismeretes, a 15 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság egy februári este történt, amikor a gyanúsított férfi egy autóból kipattanva két sorozatlövéssel gyakorlatilag kivégezte a szintén autóban ülő médiavállalkozó Fenyő Jánost.

A történtek után bedobta a fegyvert egy autó alá, majd elfutott, és az általa viselt ruhákat, egy kabátot, kesztyűt és sapkát egy kapualjba dobta.

A Fenyő-gyilkosság gyanúsítottjai

A vád szerint három gyanúsítottja van a gyilkosságnak, akik jó előre kitervelték tettüket, megfigyelték az áldozatot, merre és mikor közlekedik rendszeresen. Emiatt az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Jozef Rohác tettest és társát. A harmadik szlovák férfit egyelőre nem találják.

A keddi tárgyaláson Jozef Rohác nem tett vallomást, korábbi elmondása alapján viszont ő az esettel egy időben Szlovákiában tartózkodott, és csak a televízióból értesült a történtekről. A sapkában pedig azért találhatták meg a hajszálát, mert a ruháit rendszeresen kölcsönadta a másodrendű gyanúsítottnak. A másodrendű gyanúsított ugyancsak egy szlovák állampolgár, aki a tárgyaláson szintén azzal védekezett, hogy a gyilkossággal egy időben otthon szórakozott több napja, majd egy verekedés miatt letartóztatták.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A 15 éve húzódó nyomozás során több más gyanúsított is szóba került, az első egy albán férfi, akit az eset után két héttel tartóztattak le. Őt hamar elengedték, mert a sapkában talált hajszál nem egyezett az övével. Még 1998 májusában egy másik albán férfi ellen adtak ki nemzetközi körözést, aki később feladta magát, de a DNS-vizsgálatok szintén őt igazolták.

Ki volt Fenyő János?

Az 1954-es születésű, 44 éves korában meggyilkolt Fenyő János fotóriporterként dolgozott, mielőtt a Vico médiacéget 1989-ben megalapította. Amikor megölték, a céghez 13 lap tartozott, amelyek havi példányszáma összesen tízmilliós nagyságrendű volt. Ezelőtt egy éven keresztül Amerikában élt, ahonnan a cégalapításhoz szükséges vagyona származott.

A Vico először videóforgalmazással foglalkozott, majd beperelte három amerikai cég, amelyekkel végül megegyezett, és 100 ezer dollár kártérítést fizetett. Ezután tért át a lappiacra.

Mit lehet tudni Jozef Rohácról?

Az elsőrendű vádlott, Jozef Rohác a nyolcvanas évek végén Csehszlovákia egyik leghírhedtebb bűnözőjének számított. Társával 1985-ben elraboltak egy államtitkárt, majd megpróbáltak áttörni az osztrák határon. Ekkor elkapták, és 15 év fegyházbüntetést kapott, ahová egy szökés után újra visszakerült, de 1990-ben kegyelmet kapott. Feltehetően Rohác több alvilági személyt is megölt.

Fotókon az elmúlt évek legmegrázóbb merényletei - Csak erős idegzetűeknek!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egy harmadik magyarországi esettel kapcsolatban is felmerült a neve, amikor 1997-ben az alvilágban ismert Seres Zoltánt és testőrét megpróbáltak megölni egy autójába rejtett pokolgéppel, ami végül nem robbant fel. Seressel aztán 1999-ben végzett egy géppisztolyos támadó. Ezután Jozef Rohác felmentést kapott Fővárosi Törvényszéktől.

A tárgyalások 15 év után kezdődtek meg, de a megválaszolatlan kérdés még mindig az, hogy valójában ki akarta Fenyő János halálát. A tárgyalásokat szeptember 24-én folytatják, már tanúk meghallgatásával. Ezen kívül behozzák a bizonyítékokat, az eldobott kesztyűt, sapkát és kabátot.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük