Klamm háborúja: Dráma az osztályban! A tanárt okolják társuk haláláért

A Klamm háborúja az első magyar osztályterem-színházi darab. Scherer Péter előadásában láthatod.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Klamm háborúja című előadás egy tanóra hosszúságú, kicsengetésekkel tagolt darab, mely a Németországban egyre népszerűbb osztályteremszínház első magyarországi adaptációja. A Kolibri SzínházbanScherer Péter elődásában láthatod.

Klamm háborúja

Kai Hensel 2002-ben Német Ifjúsági Színházi díjjal elismert monodrámája egy tanár és egy osztály különös háborújának története. A tanulók levélben tudatják némettanárukkal, hogy őt tartják felelősnek az előző tanévben, az érettségi előtt öngyilkosságot elkövető iskolatársuk haláláért. Hadüzenetükben teljes ellenállást, igazi passzív rezisztenciát hirdetnek. Klamm tanár úr megpróbál a normális iskolai keretek között tovább tanítani, ám ebben az osztályban ez már nem lehetséges. Majd ő is meghirdeti saját háborúját, immár az egész iskola, valamennyi kollégája és az igazgató ellen.

Abban reménykedik, hogy a diákokat ebben a furcsa háborúban maga mellé tudja állítani. Ők azonban továbbra is hallgatással válaszolnak egyre őrültebb megnyilatkozásaira. Jelenetről jelenetre foszlik le az elvárásoknak megfelelő viselkedés és modor hősünkről, aki végképp elveszítve a talajt lába alól, olyan tabukat is néven nevez, melyek az iskolai konvenciók alapjait kérdőjelezik meg.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A darab sajátos dialógusa, melyben Klamm mondataira minden alkalommal a diákok némasága felel, akár a görög sorstragédiák, a főhős bukásával végződik. Érzünk-e katarzist, vagy bármilyen elégtételt Klamm furcsa bocsánatkérését hallva? Vagy elnyeri, akár a legcsekélyebb mértékben is csodálatunkat riasztó őszintesége? A válaszok segítséget adhatnak mindnyájuknak a másik oldal, és saját helyzetük jobb megértéséhez.

Klamm háborúja
Helyszín: Kolibri Pince, 1062 Budapest, VI. kerület, Andrássy út 77.
Időpont: Kattints a színház aktuális műsorára!
Jegy: Jegyedet itt válthatod meg.

Fotó: Szlovák Judit

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük