Döntött a kormány: be is perelhetnek a dohányzás miatt

Tilos lesz rágyújtani a szórakozóhelyeken, a munkahelyen és a kocsmákban is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Füstölöghetnek a dohányosok, a Ház ugyanis elfogadta a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, így 2012 január elsejétől gyakorlatilag a saját lakást és az autót leszámítva az összes zárt térben tilos lesz rágyújtani.

Nem lehet dohányozni a jövő évtől a közforgalmú intézményekben, azaz a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, továbbá az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében.

Mivel a törvény tiltja a közösségi közlekedési eszközökön is a dohányzást, jövő évtől megszűnnek a dohányzó kocsik a vonatokon. A jogszabály tiltja azt is, hogy a dohányosok a munkahelyen rágyújtsanak, így a zárt légterű munkahelyi dohányzókat is meg kell szüntetni.

A törvény szerint dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. A közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely.

Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban ugyanakkor étel és ital nem szolgálható fel. Rá lehet gyújtani emellett a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben.

Az autóban és a saját lakásban továbbra is szabadon lehet dohányozni, a társasági törvény módosítása ugyanakkor kimondja: a tulajdoni hányad szerint legalább négyötödös többséggel hozott eltérő rendelkezés hiányában tilos lesz dohányozni a közös tulajdonban lévő zárt légterű épületrészekben, helyiségekben.

30 ezer forintos bírság magánszemélyeknek

A tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, a bírságolás pedig 2012 áprilisában kezdődik meg. Az egészségvédelmi bírság 20-50 ezer forint közötti összeg, a helyszíni bírság pedig maximum 30 ezer forint lehet magánszemélyek esetében.

Perelni is lehet a törvénysértőket, az ügyészség, az ÁNTSZ és egészségvédelmi érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezet közérdekű keresetet indíthat ellenük, ha "a lakosság széles köre érintett". Per akkor is indítható, ha nem tudni, hogy pontosan kik szenvedtek sérelmet.

A bírságokból befolyt összeget dohányzásmegelőzésre, továbbá az ÁNTSZ fejlesztésére és a népegészségügyi hatósági munka támogatására fordítják.

A képviselők kivételek?

Heintz Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI tudósítása szerint nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy mi lesz az Országházban dohányzó képviselők sorsa, továbbra is cigarettázhatnak a parlamenti dohányzóban, vagy sem.

A politikus csupán annyit mondott, az a tervük, hogy minél többüket megpróbálják rávenni az egészséges életmódra és a dohányzás abbahagyására.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Arra a felvetésre pedig, hogy kívánja-e kommentálni azt, hogy számos országgyűlési képviselő - pártállástól függetlenül - rendszeresen cigarettázik a Parlament erkélyein, úgy reagált, "más életéhez semmi közöm nincs".

Később leszögezték: a Parlamentben is tilos lesz a dohányzás, egyedül a Vadászterem erkélyén gyújthatnak majd rá a képviselők.

Ezt is szeretjük