Államilag tiltott beltéri dohányzás: a szülésekre is hatással van

Skóciában 10%-kal csökkent a koraszülések aránya, mióta bevezették a tiltást.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csökkent - csanem 10%-kal - a koraszülések aránya Skóciában, amióta 2006-ban megtiltották a dohányzást a nyilvános helyeken - ismertette a friss kutatási eredményeket a BBC hírportálja.

A dohányfüst belégzése kapcsolatba hozható a magzati fejlődés visszamaradásával és a placentát érintő problémákkal, ezért a kutatók úgy vélik, hogy a koraszülések számának csökkenése összefüggésben van azzal, hogy füstmentessé váltak a nyilvános helyek Skóciában.

A teljes elemzéshez egy körülbelül 14 éves periódus több mint 700 ezer nőre vonatkozó adatait használták fel.

A szabályozás bevezetését követően a korábbi 25%-ról 19%-kra csökkent a szülőkorban lévő nők körében a dohányosok aránya. Ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent az idő előtt vagy kis születési súllyal világra jött babák száma. A tanulmányt részletesen a PLoS Medicine című nyílt hozzáférésű tudományos portálon ismertették a szerzők.

Néhány helyen még rá lehet gyújtani

Magyarországon január 1-jén lépett életbe a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, melynek értelmében tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.

A jövőben nem jelölhető ki dohányzóhely a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a vasúti dohányzókocsik.

Íme, a változások, amelyek minden nőt érinthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál viszont szabad téren sem jelölhető ki dohányzóhely.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Budapesten néhány helyen még rá lehet gyújtani, a büntetések korszaka ugyanis majd csak a három hónapos türelmi idő után, 2012 áprilisában kezdődik.

Ezt is szeretjük