13. havi családi pótlék? Ennyi pénzre számíthatnak a családok

Körbenéztünk az európai országokban, hogy hol, mennyi a családi pótlék.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A családi pótlék összege Magyarországon 2009 óta nem emelkedett, a támogatás egy gyermek esetén 12 200 forint. Körbenéztünk az EU tagállamaiban, illetve az Európai Unióhoz nem tartozó európai országokban, hogy megtudjuk, mennyire vagyunk elmaradva a havi összeg tekintetében.

A 2010-es évre vonatkozó információkból kiderül, a 29-es listán Magyarország látszólag középen, egészen pontosan a 16. helyen áll, ez az adat azonban csalóka: országunk  valójában a hátsó harmadban helyezkedik el, hiszen a magyar családok az első helyen álló juttatás összegének alig a negyedét kapják, még a listán közvetlenül előttünk álló Belgiumban is kétszer annyi a családi pótlék.

55 ezer forint/hó vs. 12 ezer forint

Az első helyre Luxemburg került, ahol 55 600 forintnak megfelelő euró a családi, a második helyen Németország áll hasonló összegű támogatásával. A harmadik Svájc lett, a negyedik pedig Írország a maga 45 ezer forintos támogatásával.

30 ezer forint fölött fizetnek egy gyermek után ezeken az országokon kívül Ausztriában, Olaszországban, Norvégiában, Svédországban és Dániában, valamint Szlovéniában és Finnországban.

Utánuk következik a sorban az Egyesült Királyság - 29 100 forint -, Málta, Hollandia és a már említett Belgium.

Előttünk Belgium, utánunk Ciprus

Ezután jövünk mi a 12 200 forintos családinkkal. Utánunk van Ciprus, ami az utolsó ország, ahol meghaladja a 10 ezer forintot a támogatás.

Női képviselők a parlamentben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Litvániában, Csehországban egyaránt 8 ezer forint körüli összeget kapnak az anyák, Spanyolországban 7300 forint, Szlovákiában, Lengyelországban a magyar összegnek alig több mint a fele, 6600 forint, Bulgáriában pedig 5300 forint. Nem éri el az 5 ezer forintot a családi Lettországban, Portugáliában, Észtországban, Romániában és Görögországban - utóbbiban 2500 forint -, valamint Franciaországban sem, mivel egy gyerek után ott nem fizetnek ilyen jellegű támogatást. Ez alapján tehát az első harmadba Luxemburg, Németország, Svájc tartozik, az utolsó harmadot Belgium nyitja, ami után következünk mi.

Családi pótlék összege Európában

Egy gyermek - 18 éves korig

  1. Luxemburg 55 600 forint.
  2. Németország 55 200 forint.
  3. Svájc 54 600 forint.
  4. Írország 45 000 forint.
  5. Ausztria 39 200 forint.
  6. Olaszország 38 400 forint.
  7. Norvégia 35 400 forint.
  8. Svédország 35 000 forint.
  9. Dánia 35 700 forint.
  10. Szlovénia 33 000 forint.
  11. Finnország 30 000 forint.
  12. Egyesült Királyság 29 100 forint.
  13. Málta 29 000 forint.
  14. Hollandia 28 000 forint.
  15. Belgium 25 000 forint.
  16. Magyarország 12 200 forint.
  17. Ciprus 10 200 forint.
  18. Litvánia 8 500 forint.
  19. Csehország 8 100 forint.
  20. Spanyolország 7 300 forint.
  21. Szlovákia 6 600 forint.
  22. Lengyelország 6 600 forint.
  23. Bulgária 5 400 forint.
  24. Románia 3 600 forint.
  25. Lettország 3 300 forint.
  26. Portugália 3 300 forint.
  27. Észtország 2 900 forint.
  28. Görögország 2 500 forint.
  29. Franciaország - egy gyerek után nem jár.

Az EU-ban a 14. helyen

Nem jobb a helyzet akkor sem, ha csupán az EU tagállamait nézzük, mivel így is csak a lista 14. helyére kerülünk.

Jövedelemhez kötik

Érdekesség, hogy míg nálunk nem kötik jövedelemhez a támogatást, addig több országban igen. Így tesznek az olaszok is, ahol évi 13 ezer eurós bevételig - havi 325 ezer forint - egy négytagú család 258,33 eurót, vagyis 78 ezer forintot kap havonta, a 25 ezer eurós bevételű - havi 625 ezer forint - négytagú család viszont már "csak" 126,17 eurót - 38 ezer forint. 71 ezer eurós évi bevétel - havi 1,8 millió forint - után pedig már nem jár családi.

Ilyen is van: 13. havi családi pótlék

Ausztriában egyébként az EU-vonal tájékoztatása szerint úgynevezett 13. havi családi pótlék is van, ami azoknak jár, akik az adott év szeptember 1-jén Ausztriában keresőtevékenységet folytatnak.

Fotók! Íme, a titokzatos Németh Lászlóné elődei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ahhoz, hogy a család részesüljön a 13. havi családi pótlékban, nem szükséges külön kérelmet benyújtani, teljes összegű családi pótlékra jogosultak esetén a szeptemberi családi pótlékkal együtt fizetik ki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Forrás: A családi pótlékra vonatkozó adatokat több helyről gyűjtöttük össze, segítségünkre voltak az adott országok tájékoztatói, illetve a német CESifo Group közgazdasági kutatócsoport táblázata is.

Ezt is szeretjük