Ennyivel nőhet a béred: te jogosult vagy a kedvezményre?

A kormány duplájára emelné a családi kedvezmény mértékét. Jelenleg ennyi pénzhez juthatsz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár előzetesen arra lehetett számítani, mégsem nő a kétgyermekes családok számára igénybe vehető családi adókedvezmény összege 2015-ben.

Ehelyett a kormány ígéretet tett arra, hogy 2016 és 2019 között több lépcsőben nő majd a kedvezmény mértéke. De mennyi pénz jár így jövőre, és kik vehetik igénybe ezt a támogatási formát?

Mégsem nő a kedvezmény mértéke

Az új adótörvény szerint nagyot mer álmodni a kormány, ami a kedvezmény növelését illeti, ugyanis egyenesen a jelenlegi összeg dupláját adnák a kétgyermekes szülőknek. Így 2019-ben a jelenlegi 10 ezer forint 20 ezerre nőne, bár némileg árnyalja a képet, hogy az infláció hatására ez az összeg mégsem ér majd annyival többet.

A kormány idén év elején kiterjesztette a családi adókedvezményt, így már nemcsak jövedelem, de a járulékok után is igénybe vehető a könnyítés. Így ma már 260 ezer család számára érhető el ez a támogatási forma.

Így kell igényelni

A kedvezmény egy úgynevezett adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével igényelhető, melyet a munkáltatónál kell leadni. Teljes egészében a háromgyermekes többkeresetű, illetve a kétgyermekes egykeresetű családok tudják igénybe venni a támogatást.

A családi adókedvezményre az számíthat, aki gyermekére való tekintettel családi pótlékra is jogosult, vagy várandós, de az is, aki rokkantsági járadékban részesül. A kedvezmény a jogosult magánszemély összevont adóalapjából kerül levonásra.

Főszabály szerint minél több a gyermek, annál nagyobb a kedvezmény mértéke. Így egy és két gyerek esetén havonta gyerekenként 10 ezer forint, három és több gyerek esetében fejenként 33 ezer forint. A járulékokból akkor írható le a kedvezmény, ha a szülő nem keres annyit, hogy ez az összeg levonható legyen az adóalapjából.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ennyivel lesz könnyebb a családoknak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán már megtalálható a 2015-ös évre vonatkozó új kalkulátor, melynek segítségével az arra jogosultak kiszámolhatják, mekkora összegre számíthatnak. Ehhez mindössze az eltartott gyerekek számát, a havi bért és az érvényesíteni kívánt összeget kell megadni.

A családi adókedvezménnyel a kormány célja a gyermekvállalás ösztönzése, ám a jelek szerint jövőre csak a házasságkötésre akar ösztökélni a kabinet. Erre utal, hogy a bár a családi adókedvezmény összegét nem emelik, havonta fejenként 5 ezer forinttal maradhat több a friss házasok kasszájában.

Ezt is szeretjük