18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 gyanús jel, hogy a pasi csak szexet akar: az illetékesek szájából hallottuk!

Megkérdeztük a fiúkat, melyek a leggyakoribb praktikáik.

A legtöbb lány belefut életében legalább egyszer egy olyan pasiba, aki csak szexet akar tőle, és a legtöbb fiú is kerül olyan helyzetbe, amikor úgy érzi, nem akar kapcsolatba bonyolódni a lánnyal, de egy alkalommal szívesen együtt lenne vele.

Megkértünk három pasit, Ádámot - 18 -, Balázst - 22 - és Tamást - 19 -, nézzenek mélyen a lelkükbe, és fedjenek fel előttünk egy-egy olyan árulkodó jelet, amelyből a lány tudhatja, hogy a fiú szándékai nem komolyak.

A kaméleon-effektus

- Nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve, de nem tagadom, velem is megesett már, hogy ilyen helyzetbe kerültem - kezdi Balázs. - Úgy próbáltam meg a csajhoz közel kerülni, hogy mindenben egyetértettem vele. Ha mesélt valamilyen kedvenc dolgáról, mondjuk filmről, vagy ilyesmi, akkor utánanéztem egy kicsit, és előadtam, hogy milyen véletlen, nekem is az a kedvencem.

Gyakorlatilag úgy viselkedtem, mint egy kaméleon: mindig beolvadtam abba, amit megtudtam a lányról. Hatásos volt a dolog, szegény semmit nem vett észre abból, hogy kamuzom. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos ilyenkor elég jó színész vagyok.

Persze az is más, ha két ember annyira összeillik, hogy tényleg sok a közös pont, de szerintem, ha minden egyes dologban egyeznek, olyanban is, ami józan ésszel belegondolva kicsit nevetséges, ott szerintem inkább már valami hátsó szándék van a dologban.

Gyors tempó

- Ha kinézek magamnak valakit, akiről tudom, hogy vele nem komolyat akarok, akkor általában gyorsan haladok, mert nem akarom vesztegetni az időt, meg nem akarok túl sok energiát fektetni a dologba - mondja Ádám. - Ilyenkor felvetem, hogy mi lenne, ha a következő randi már nálam lenne, egy filmezés például. Vagy már az első találkozón bepróbálkozom a csókkal meg egy kis tapival.

Ha elhajt a lány, akkor tudom, hogy mi van, és nem erőltetem a dolgot. Ebből is le lehet szűrni, hogy nem voltam valami kitartó, tehát nem akartam tőle kapcsolatot. Ha pedig benne van, akkor gondolom, hogy ő is ezt akarja, és onnantól már úgy veszem, hogy szabad a pálya.

Óvatosan a szavakkal

- Nem sokszor volt még ilyen, de eddig mindig vigyáztam arra, hogy ne hitegessem a csajt, ha nem akartam tőle semmi komolyat - hangzik Tamás véleménye. - Kínosan kerültem azokat a szavakat meg témákat, amiből esetleg arra következtethet, hogy járni akarok vele.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ha ő felhozott valami ilyet, akkor mindig inkább eltereltem a szót. Megpróbáltam beadagolni neki, hogy más lányokkal is barátkozom, de azért tettem neki a szépet, hogy ha ő is vevő a dologra, akkor nehogy elszalasszuk a lehetőséget. 

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük