Elveszett falu bukkant elő a leapadt tó medréből: egykor magyarok lakták

Láthatóvá vált a vízzel elárasztott egykori település Bözödújfalun.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Láthatóvá vált a vízzel elárasztott egykori település Bözödújfalun.

Van egy elpusztult falu Maros megyében, amely romániai falurombolás jelképévé vált: Bözödújfalut 1988-ban elárasztották egy új víztározó építésekor. Az egykor Erdőszentgyörgyhöz tartozó helységet a Bözödről a Küsmöd-patak völgyébe települt családok alapították, első okiratos említése 1566-ból származik. 

A Bözödújfalusi-víztározó építése 1988-ban kezdődött meg, a gátépítés azonban már 1975-ben megindult, majd 1977-ben leállt, de 1984-től újra beindult.  1985-ben elkezdődött a falu kitelepítése. 1992-ben még 126 lakosa volt - ebből 99 magyar -, de a tervek szerint minden lakót ki kellett volna telepíteni. 1994-re a falu két templomával együtt teljesen víz alá került, lakosai - ki hová tudott - elköltöztek. Mindössze 12 ház menekült meg az elöntéstől, melyekben 40-en laknak.

Újra láthatóvá vált

A víztározó környéke nyaranta a fürdőzők és horgászok közkedvelt paradicsoma. A vízpartot felparcellázták és a viszonylag kis földterületek tulajdonosai kisebb-nagyobb bódékat emeltek, ezzel a természetes környezet képét jelentősen megváltoztatták. Nemrégiben tározó vízszintjét több mint nyolc méterrel csökkentették, mert a vízben álló irányítótornyot a gáttal összekötő híd egy része leszakadt. Így az egykori település maradványai újra láthatóvá váltak: nézd meg képeken!

Ezt is szeretjük