Ezzel gyűjtöttek több 100 milliót a bölcsődék

Vajon mire költötték a pénzt az intézmények?

A térítési díj bevezetéséről az önkormányzat dönt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Központi Statisztikai Hivatal által július végén közzétett elemzés szerint a 2012-es év nagy változást hozott a bölcsődék és a kisgyerekek napközbeni ellátását igénybe vevő családok életében.

A gondozásért kérhető személyi térítési díj nagy segítség volt a családoknak, hiszen a tavalyi évben 44 ezer férőhellyel biztosították a bölcsődékben és a napközbeni ellátás alternatív formáinak keretén belül a gyerekek gondozását. Magyarországon 2012-ben 709 bölcsőde működött, ami 37 017 kisgyereknek biztosított férőhelyet.

A bölcsődei térítési díj

Miután a bölcsődei normatívák nem fedezik az intézmények működési és fenntartási költségeit valamint a gyerekek ellátását, így a jogalkotók lehetőséget teremtettek arra, hogy személyi térítési díj ellenében bölcsődei gondozásra is lehetőség van 2012. január 1-től. Erről mindig az adott önkormányzat dönt. Ha a térítési díj bevezetése mellett dönt, akkor annak mértékéről az adott család egy főre jutó jövedelmét is figyelembe kell venni.

Ennek értelmében a bölcsődei térítési díj összege nem lehet több az egy főre jutó jövedelem 25%-ánál, ami egy 100 ezer forint nettót kereső egyén esetén 25 ezer forint. Az étkezési díjat a gondozási díjon felül kell fizetni a szülőnek. A két összeget egyszerre kell befizetni, a különbség az, hogy a gondozási díjat a gyerek hiányzása esetén is elkérik, amíg az étkezési díj 24 órával az igénybevétel előtt lemondható.

Mire költik a díjat

Az elmúlt évben a 709 bölcsőde 40%-a vezette be a gondozási díjat. Az önkormányzati fenntartású bölcsődék 41, a nonprofit fenntartású intézmények 34 és az egyéb fenntartású intézmények 14 százalékában kértek gondozási díjat. Az önkormányzat, amennyiben elkéri a díjat, azt külön rendeletben kell rögzítenie.

Ki áll valójában Rogán és Orbán mögött?

Nézegess képeket!

Elolvasom

A befolyt összeget pedig az intézmény ellátási színvonalának javítására kell, hogy fordítsák. Ez alapján 2012 folyamán 285 bölcsődei gondozási díjat bevezető intézmény közel 386 millió forint bevételt gyűjtött, ami átlagban havi 113 ezer forint.

Alternatív ellátási formák

A kisgyerekek napközbeni ellátását Magyarországon a gyermekvédelmi törvény szabályozza, ami szerint a bölcsőde mellett a családi napközi, a házi vagy a családi gyerekfelügyelet, valamint az alternatív napközbeni ellátás lehetősége is adott. A bölcsődei férőhelyek száma 2005-ben volt a legalacsonyabb, 24 ezerrel. Ezt a számot a bölcsődei ellátás új intézményi formái megemelték.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A családi napközi maximum öt vagy hét kisgyerek napközbeni ellátását biztosíthatja. A férőhelyek száma 2012-re, öt év alatt több mint a 11-szeresére nőtt. A házi gyermekfelügyeletet, mint ahogy a neve is jelzi, a szülő vagy törvényes képviselő otthonában biztosítja. Ez a fajta ellátás a szülő kérésére biztosítható, ha a gyerek fogyatékossága vagy betegsége miatt egyéb ellátást nem tud igénybe venni.

A családi napközik létesítése egyébként a bölcsődénél egyszerűbb, hiszen ez előbbiben dolgozó szolgáltatást nyújtó személynek egy 40 órás felkészítő tanfolyamot kell elvégeznie, függetlenül a végzettségétől, felelősségbiztosítással kell rendelkeznie és megfelelő szakmai program alapján kell működnie.

Ezt is szeretjük