Minden évben eltűnik egy városnyi ember Magyarországon

Nagyon fogy a magyar

Harrach Péter szerint több pénz kell, hogy nőjön a születési kedv.

Harrach Péter szerint olyan hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő családpolitikára van szükség, amely segíti a biztonságos gyermeknevelést.

A KDNP frakcióvezetője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Európában igen rossz a népesedési helyzet, ennek mélyén egyfajta értékválság húzódik meg. Magyarországon pedig 1981 óta folyamatosan romlik a helyzet.

Mit mondanak a számok?

A kereszténydemokrata frakcióvezető kifejtette, hogy ma Magyarországon évente mintegy 90 ezer gyermek születik és 130 ezer ember hal meg, vagyis minden évben egy közepes méretű város lakossága tűnik el.

Minden évben 36 ezer a házasságkötések és 22 ezer a válások száma. A házasságkötésekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy demográfiai szempontból ez a legtermékenyebb, legtartósabb együttélési forma. A jó hír viszont, hogy az abortuszok száma folyamatosan csökken.

A KDNP frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a háztartások egyharmada egy-, további egyharmada pedig kétszemélyes, azaz nőtt a magányosok száma. A helyzet orvoslására a politikának egyetlen eszköze van, mégpedig az, hogy lehetőségeket kell teremteni a biztonságos gyermeknevelésre.

A megfelelő családpolitika a kulcs

Az ezt a célt szolgáló családpolitika alapjait 1998-ban lerakták, de a későbbi szocialista kormányok lerombolták azt. Újból felépített családpolitikára van szükség, amely azonban csak hosszú távon fejti ki hatását, ezért politikai konszenzus kell, fel kell ébreszteni a baloldal felelősségét - fogalmazott.

Ki áll valójában Rogán és Orbán mögött?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Harrach Péter szerint az új családpolitika lényeges eleme a pénzbeli támogatás. A legjobb támogatási eszköz a családi adókedvezmény, és erről döntött most a kormány. A frakcióvezető hozzáfűzte azt is, hogy ezzel szemben áll az a baloldali törekvés, hogy a segélyszerű támogatások erősítsék, ami viszont a megélhetési gyermekvállalást segíti.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A politikus fontos eszköznek nevezte a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének segítését és a lakástámogatást is. Emellett szemléletváltozásra is szükség van a gyermekvállalást illetően.

Harrach Péter arra is kitért, hogy egyes számítások szerint ha nem változik a helyzet, a század végére Magyarországon már csak ötmillióan fognak élni, és az egyharmaduk 65 év feletti lesz.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük