Súlyos beteg családot tesznek az utcára Budapesten: egy kisgyerek is van köztük

Hat család kerülhet ma az utcára Budapesten.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy rákkal küzdő asszonyt és szintén súlyosan beteg férjét készülnek kilakoltatni ma Józsefvárosban.

Ha kirakják őket az önkormányzati lakásból, kisfiuk nevelőotthonba kerülhet. Komoly kilakoltatási hullámra készül ma a kerületi önkormányzat.

Súlyos beteg embereket tennének utcára

Józsefváros polgármesteri hivatala nem változtat álláspontján, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy csütörtökön kilakoltassák önkormányzati otthonából az agytumoros asszonyt, vese- és cukorbeteg férjét és műtét előtt álló 12 éves kisfiúkat – írta még tegnap a Magyar Szociális Fórum.

A szervezet kérte, vizsgálják felül a döntést, és tekintsenek el a kilakoltatástól. Dr. Sára Botond Attila alpolgármester az MSZF szerint a következőt válaszolta a megkeresésre: "A bíróság döntését Józsefváros önkormányzatának nincs lehetősége megváltoztatni, így a lakást el kell hagyniuk."

Hat 8. kerületi család veszítheti el otthonát ma

Ma délután négy óráig egyébként hat családot akarnak kitenni az önkormányzati lakásukból a kerületben. A Város Mindenkié aktivistái reggel 9-kor meg is jelentek a Magdolna utcában, ahonnan több családot - köztük a komoly betegséggel küzdő asszonyt és családját - is kilakoltatni készülnek.

Korábban írtunk arról, hogy nemrég véget ért a kilakoltatási moratórium, így rengetegen kerülhetnek az utcára. Télen ismét tilalom lép életbe, ezért néhány hetük van az önkormányzatoknak a fentihez hasonló eljárások végrehajtására.

Tavasszal, miután véget ér a téli moratórium, a lakáshitelesek kerülhetnek bajba, akkor a bankok vehetik el a tetőt a fejük felől.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük