Újra megválasztották - Íme, így lett ő az év embere

Barack Obama az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke, de nem ez volt a lényeg. Imádják.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1961. augusztus 4-én a hawaii Honoluluban született ifjabb Barack Hussein Obama, akit 2009. január 20-án az Amerikai Egyesült Államok első színes bőrű elnökének választottak.

Obamát 2008-ban a Time magazin az év emberének választotta, 2009-ben pedig, röviddel azután, hogy megnyerte a választásokat, Nobel-békedíjat kapott. De vajon rászolgált a sokak szerint megelőlegezett kitüntetésre? Íme, politikai pályájának legfontosabb pontjai.

Korai pályája

Obama 2004-es szenátusbeli megválasztásáig 12 éven át tanított jogtudományt a Chicagói Egyetemen. A politikával 1992-ben került kapcsolatba, amikor Chicagóban ő szervezett meg egy, az afroamerikaiak választási regisztrációjával kapcsolatos kampányt, ami 150 ezer embert mozgatott meg.

1996-ban Chicago déli választókörzetéből bekerült Illinois állam szenátusába, ahol az állami egészségügyért felelős bizottságot vezette. Képviselőként balliberális nézeteiről vált ismertté.

Többedmagával törvényt kezdeményezett a szegény családok támogatására, ezenkívül dolgozott egy törvénytervezeten, ami a betegbiztosítás nélküli embereket segítette. Támogatott homoszexuális-szervezeteket is, és közbenjárására emelték az AIDS-ellenes felvilágosítás és kezelés normatíváját.

2003 januárjában bejelentette, hogy indul a szenátusi választásokon, 2005. január 5-én pedig el is foglalta helyét. Obama hivatalosan 2007. február 10-én, az illinoisi Springfieldben jelentette be, hogy indul a 2008-as amerikai elnökválasztáson. Kampánya az iraki háború gyors befejezésére, az energiafüggetlenség növelésére és az egészségügy megreformálására épült.

Obama elutasította a kampánya finanszírozására járó állami keretet, ezzel együtt azonban a kötöttségeket is. Kampányára az állami keret többszörösét költötte, aminek meg is lett az eredménye: a november 4-i választáson a lakosság által leadott szavazatok 53%-át és 365 elektori szavazatot szerzett McCain 173 elektori voksa ellenében, így ő lett az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke. Győzelmét az Államokban több helyen az utcára vonulva ünnepelték.

Obama élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az Amerikai Egyesül Államok elnökeként

Első hivatali napján Obama bejelentette, hogy a híres-hírhedt guantanamói börtönt egy éven belül felszámolják, és a világválságra hivatkozva befagyasztotta a Fehér Ház magas rangú alkalmazottainak fizetését.

A guantanamói börtön felszámolására tett  kísérlete egyébként később kudarccal végződött, és Obama ennek elismerése után azt az intézkedését is visszavonta, mely szerint az Egyesült Államok nem ad anyagi támogatást olyan nemzetközi szervezeteknek, amelyek abortuszt végeznek, maguk finanszíroznak ilyen tevékenységet, vagy akár felvilágosítást adnak a terhességmegszakításról.

Ugyanakkor az elnök 2009-ben két energiafüggetlenséggel kapcsolatos határozatot is kiadott: ezek egyike a közlekedési minisztériumot az üzemanyag-hatékonyság növelésére szólítja fel, a másik pedig megengedi a tagállamoknak, hogy azok szigorúbb kipufogógáz-kibocsátási szabályozásokat hozzanak létre, mint a szövetségi kormány.

Egészségügyi reform

Obama egyik legnagyobb politikai terve az egészségügy megreformálása volt - ennek értelmében azok is részesülhettek volna egészségügyi ellátásban, akik nem rendelkeztek saját biztosítással. A javaslatot végül a képviselőház elfogadta, Obama 2010. március 23-án írhatta alá a törvényt, ami miatt aztán politikai népszerűsége is visszaesett.

Külpolitikája

Obama a korábbi elnökkel, George Bushsal ellentétben több, addig ellenségesként számon tartott országgal is tárgyalásokat kezdett, köztük Iránnal, de nyitott az iszlám világ felé is - ezért, és középső neve miatt egyébként sokan úgy gondolják az Államokban, hogy titokban Obama is muzulmán.

Alapvetően külpolitikája volt az, ami miatt 2009-ben neki ítélték a Nobel-békedíjat, úgy, hogy mindeközben két háborúban is aktívan részt vett - az amerikai törvények szerint ugyanis az elnök egyben a hadsereg főparancsnoka is.

2011 decemberében aztán, kilenc évvel az iraki háború megkezdése után az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot. Az Afganisztánnal folytatott háború azonban egy évvel Oszama bin Laden likvidálása után sem ért véget, igaz, egy évvel az esemény után Obama aláírta az amerikai-afgán stratégiai partnerségi szerződést, és Kabulban arról beszélt, hogy Amerika nem Afganisztánt, hanem az al-Kaidát akarja legyőzni.

Magánélete

Az Egyesült Államokban hagyományosan a család is hangsúlyosabb szerepet kap mind a választások, mind a politikai karrier tekintetében. Barack Obama soha nem titkolta, hogy felesége, Michelle Obama támogatása nélkül valószínűleg nem jutott volna el az elnöki székig.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Megválasztása után tartott beszédének legelső szavai ezek voltak:

- Mindenekelőtt: látták, milyen gyönyörű ma a feleségem?

Michelle Obama korábban a Harvardon és a Princetonon tanult, és később két egyetemen is tanított. Az Egyesült Államok első first ladyje saját magát elsősorban anyaként definiálja. Az amerikaiak mind a first lady-t, mind az elnököt imádják. 2012-ben Obamát újabb négy évre megválasztották.

Képek: whitehouse.gov

Ezt is szeretjük