Apró, de biztos jelek, hogy hazudik a főnököd

Könnyen megtudhatod, hogy igazat mond-e a főnököd: íme, néhány apró mozdulat és gesztus, ami mindent elárul!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A testbeszédet szinte lehetetlen hamisítani. Bár egyes gesztusokon uralkodhat az ember, a legtöbb mozdulat önkéntelen, ezért kiválóan alkalmas arra, hogy olvass belőle. Ehhez azonban három alapvető szabályt be kell tartanod: a gesztusokat mindig együtt értelmezd a körülményekkel és más gesztusokkal, figyeld meg továbbá, hogy van-e összhang az egyes gesztusok, valamint összefüggés a körülmények között.

Ha valaki azért izzad, mert egyébként a hőmérséklet bőven 30°C fölött van, valószínűleg melege van, és nem arról van szó, hogy ideges, ahogy a zsebre tett kéz sem titkolózást jelent télen a buszmegállóban. Utóbbi azonban a főnöködtől egy megbeszélés közben már okot adhat a bizalmatlanságra.

A zsebre tett vagy eltakart kéz gyanúra adhat okot

Aki nyíltan, őszinte szándékkal közeledik, az sokszor úgy jelzi ezt, hogy tenyerét mutatja a másik félnek, és ilyesfélét mond: nem én voltam, vagy elnézést, hogy megijesztettem, esetleg azt, hogy ez az igazság.

A testbeszéd többi eleméhez hasonlóan a tenyér és egyben a kéz megmutatása teljesen önkéntelen gesztus, éppen ezért sokat elárul arról, hogy az illető igazat mond-e, vagy sem. Amikor egy gyerek füllent, vagy elhallgat valamit, sokszor a háta mögé teszi a kezét. A felnőtt férfivel is hasonló a helyzet: ha valamit nem akar elmondani, vagy álmagyarázattal áll elő, zsebre dugja a kezét, vagy karba teszi.

A nők általában nem dugják el a kezüket, ellenben, ha valamit el akarnak hallgatni, inkább kerülik a témát, vagy mindenféle oda nem tartozó dologról beszélnek, és közben valami mással foglalkoznak.

Műmosoly a hazugság leplezésére

Általában mindenki örül annak, ha rámosolyognak, mindegy, hogy az őszinte, vagy sem. Minthogy a mosolygás annyira lefegyverző gesztus, sokan azt hiszik, hogy aki hazudik, szívesen él vele. A kutatások ezzel szemben azt mutatják, hogy aki készakarva hazudik, kevesebbet mosolyog, mint egyébként.

15 életbevágóan fontos illemszabály

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez azért van, mert a hazudozó, mivel tudja, hogy az emberek a mosolyt általában tévesen a hazugsággal hozzák összefüggésbe, szándékosan kevesebbet mosolyog. Ráadásul a hazudozó gyorsabban mosolyodik el, mint az őszinte ember, és mosolya tovább tart - mintha álarcot viselne.

A műmosoly erőteljesebb az arc egyik felén, mint a másikon, mert az agy mindkét fele azon igyekszik, hogy a mosoly őszintének hasson. Az agykéregnek az arckifejezést irányító része a jobb féltekében helyezkedik el, így a test bal oldalának ad jelzéseket. Ettől feltűnőbb az álságos arckifejezés az arc bal oldalán, mint a jobbon. A valódi mosolynál a két agyfélteke szimmetrikus működésre utasítja a két arcfelet.

Leplezd le!
A hazugságnak számos jele van. Ha kíváncsi vagy más gesztusokra is, melyekkel leleplezheted a főnököd, kattints ide!

Állsimogatás időnyerés céljából

A legközelebbi  helyzetben, amikor az elképzeléseidet többek elé kell terjesztened, vagy mások véleményét kéred ki, figyeld meg a hallgatóságot alaposan. Miközben előadod a javaslatodat, a hallgatók között biztosan akad olyan, aki az arcához nyúl.

Amikor befejezed a beszédet, és megkéred a hallgatókat, hogy szóljanak hozzá, vagy mondjanak véleményt, arra nagy valószínűséggel az állsimogatás lesz a válasz. Ez a gesztus azt mutatja, hogy a hallgató határozathozatalra vonul vissza.

Az áll simogatása tipikus időnyerő gesztus, és gyakran megelőzheti a hazugságot is, hiszen utóbbi megfogalmazásához általában időre van szükség. Tehát, amint azt veszed észre, hogy a főnököd az állát simogatja, nagyon figyelj arra, hogy azt milyen további gesztusok követik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha beszélni kezd, és közben megérinti az orrát, a fülét, a nyakát, esetleg ezeket mind, a szája elé teszi a kezét vagy az egyik ujját, szinte biztos, hogy nem azt mondja majd, amire igazából gondol.

Cikkünk megírásában Barbara és Allen Peace A testbeszéd enciklopédiája című könyve segített.

Ezt is szeretjük