Már az űrből is látszik a pusztítás: tovább tombol az amazonasi erdőtűz

Az erdőtüzek okozta füsttől még a dzsungeltől 3000 kilométerre lévő város is teljes sötétségbe borult.

amazonas esoerdo
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pár napja Brazília űrkutatási hivatala, az INPE megkongatta a vészharangot, és bejelentette az Amazonas-erdő lángolását. Az intézmény munkatársai a műholdas adatok előzetes értékelése után már júliusi közleményükben figyelmeztettek, hogy a brazil őserdőben július első felében ezer négyzetkilométernél is több erdő odaveszett. 

Pedig a Föld tüdejének is nevezett, egyben a világ legnagyobb esőerdőjének otthont adó Amazonas-medencének nélkülözhetetlen szerepe van a légkör tisztításában, ezáltal a globális felmelegedés mérséklésében. Jelenleg azonban lángokban áll, ami már az űrből is látható.

Pusztító erdőtűz tombol

Az Amerikai Űrügynökség nemrégiben publikálta az első műholdas felvételeket, melyeken jól kivehetők az esőredőből felszálló gigantikus méretű füstoszlopok. A füst először még Bolívia és Paraguay felé szállt.

A BBC tudósítása szerint hétfő délutánra viszont még az esőerdőtől mintegy háromezer kilométerre fekvő Sao Paulo városát is elérte, és hosszú órákra teljes sötétségbe borította. A helyzetet tovább rontja, hogy az Infoamazonia előrejelzése alapján a következő három hónapban az átlagosnál negyven-ötven százalékkal kevesebb csapadék várható az erdőtüzek sújtotta térségben. Míg az Euronews arról ír, hogy az amazonasi tartományban már egy hete szükségállapotot hirdettek.

Sao Paulo tényleg sötétségbe borult

Shannon Sims, a New York Times újságírója tweetelt elsőként a félelmetes jelenségről: - Apró figyelmeztetés a világnak: ma délután az ég egyszeriben elsötétült Sao Paulo városa felett, a meteorológusok szerint pedig mindez a több ezer kilométerre lévő erdőtüzek eredménye. El lehet képzelni, hogy ekkora füst mellett milyen mértékű pusztulás lehet a közvetlen térségben. 

De mások is borzasztó képeket hoztak nyilvánosságra: - Sao Paulo, délután négy óra. Az erdőtüzek okozta füst teljesen ellepte a várost. Annak ellenére, hogy Sao Paulo innen 3300 kilométerrel arrébb fekszik. 

Az Inside magazin felvételeinek tanúsága szerint Roraima északi szövetségi állam ugyancsak elsötétült. Az állam déli részén már augusztus kilencedikén szükségállapotot hirdettek, fővárosában, Manausban pedig elrendelték a környezetvédelmi riadókészültséget. De Mato Grosso és Para államokban is nőtt az erdőtüzek száma, valószínűleg a felgyorsult erdőirtás miatt.

Ki a felelős?

Emmanuel Macron francia államfő sem hagyta szó nélkül a történteket, és csütörtök este az alábbi szöveget tweetelte: - Ég a ház! Méghozzá szó szerint. Az amazonasi esőerdő, a tüdő, ami a bolygó oxigénjének húsz százalékát termeli, lángokban áll. Ez nemzetközi válság. Felszólítom a G7-csúcstalálkozó tagjait, hogy két nap múlva sürgősen megoldást kell találnunk erre a vészhelyzetre!

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Posztjával alaposan magára haragította Brazília elnökét, Jair Bolsonarót. Az elnök felváltva mutogat, hol a környezetvédőket, hol a politikai vezetőket okolja a tűzvész miatt, holott hivatalba lépése óta az erdőpusztulás érzékelhetően felgyorsult, mert kormánya nyíltan támogatja az esőerdők illegális kitermelését. 

Alberto Setzer, az Inpe munkatársa szerint, bár erdőtüzek véletlenül is keletkezhetnek, mivel a száraz évszak kedvező körülményeket teremt ehhez, de esélyesebb, hogy ezúttal szándékos vagy véletlen gyújtogatás történt. Ricardo Mello, a WWF Amazonas-programjának vezetője egyetért a kutatóval, és úgy véli, hogy a tüzek a felgyorsult erdőirtás következményei. 

Légi felvétel az erdőtűz által felperzselt növényzetről.
Légi felvétel az erdőtűz által felperzselt növényzetről.

A WWF a CNN-en is hangot adott baljóslatú előrejelzéseinek: a szervezet szerint az emberiség sorsa pengeélen táncol, és hamarosan eljöhet a pont, amikor az amazonasi esőerdő száraz sivataggá változik, élővilágának tetemes része pedig kipusztul. Ha ez megtörténik, onnantól kezdve már nem oxigént, hanem a globális felmelegedést elősegítő szenet termeli majd. De átlagemberek, mint például  Matthew Lush Twitter-felhasználó is felháborodottan posztolt az elképesztő pusztításról: - Az Amazonas vidéke három hete ég! Ezzel miért nem foglalkozik a média? 

Ami pedig a számadatokat illeti: az Amazonas erdei adják a világ oxigéntermelésének húsz százalékát, a jelenlegi összes élőlény tíz százalékát, emellett a térség negyvenezer növény otthona, és háromezerfajta gyümölcs termőhelye.

Veszélyes folyamat zajlik az Amazonas-medencében

Egy nemzetközi kutatócsoport a Lund Egyetem 2017-es tanulmányában arra jutott, hogy a fakivágás sokkal károsabb lehet, mint legtöbben hinnék. Minchao Wu, az iskola doktorandusza kifejtette, hogy az előző vizsgálatokkal ellentétben tanulmányuk ezúttal nemcsak a földhasználat klímára, de egyúttal az ökoszisztémára gyakorolt hatását is vizsgálta. 

Felmérésükhöz egyedi, saját kezűleg fejlesztett modellt használtak, kísérletük pedig megmutatta, hogy az Amazonas peremén zajló erdőirtás a komplett esőerdőre negatív hatással lehet. A fák pusztulása nem csupán jelentős hőmérséklet-emelkedést okoz, hanem a száraz évszak légáramlatait is befolyásolja.

A folyamat olyan ördögi körhöz vezet, ami egyre súlyosabban érinti az ökoszisztémát. Wu hozzátette, hogy a korábbi kutatások alulbecsülték ezt a hatást, ráadásul eredményeikből arra következtetnek, hogy a veszélyes folyamat már el is kezdődött az Amazonas-medencében. Csapata jelenleg a modell továbbfejlesztésén dolgozik, hogy segítségével a bolygó más területeit is elemezhessék. A kutatók remélik, hogy adataikat a döntéshozók is figyelembe veszik.

Fájdalmasan őszinte fotón a tragédia

Borsi Flóra, akinek képeit már az Adobe is felhasználta, Facebook-oldalán közzétett egy  szívbemarkolóan őszinte fotót, ami tökéletesen illusztrálja az esőerdő, és egyúttal az emberiség tragédiáját. Hiszen lehet, hogy a tűz az Amazonason belül történik, de a következményei elől senki sem menekülhet.

10 állat, amivel nemsokára csak a tankönyvekben találkozhatunk

Alig akad olyan nap a héten, amikor ne jönne szembe egy újabb rémhír a klímaváltozás, az orvvadászat vagy a környezetszennyezés szörnyűségeiről. Mindezen események óhatatlanul a vadvilág megcsappanását eredményezik.

10 csodaszép állat, amivel nemsokára már csak a tankönyvekben találkozhatunk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek forrása: Getty Images Hungary, MTI

Ezt is szeretjük