Álláskeresési járadék: Most akkor meddig kapják a munkanélküliek?

A legújabb verzió

Értesülések szerint 180 nap helyett csak 90 napig járna a segély.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Immáron a harmadik verzió kerül napvilágra az álláskeresési járadék jövőbeni folyósítási idejét illetően. Először Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt jelentette be, hogy a segély 270 nap helyett 90 napig jár majd, később viszont Pintér Sándor törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amelyben már 180 nap szerepel.

Szerda délután ismét fordulat történt az ügyben, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának kormánypárti tagjai ugyanis Czira Szabolcs fideszes képviselő újabb módosítását támogatták, ami a Matolcsy által bejelentett 90 napot jelöli meg a folyósítási idő hosszaként.

Czira Szabolcs a módosítást azzal indokolta, hogy az álláskeresők számára ellátás helyett elsősorban munkalehetőséget kell biztosítani, ezért az álláskeresési járadék leghosszabb időtartamát úgy kell megállapítani, hogy az ösztönözzön az álláskeresésre.

A kormány támogatta, aztán mégsem

A módosító javaslat támogatása azért érdekes, mert amikor Pintér Sándor benyújtotta indítványát, úgy tűnt, a kormány teljes mellszélességgel mellé áll. A Belügyminisztérium kérdésünkre közölte, a kormány elé több javaslat is került az álláskeresési járadék folyósíthatóságának hosszáról, és ezek közül a kormány június 7-én a 180 napos maximális időtartamot támogatta. Ehhez képest pedig nagy változás a kormánypárti képviselők döntése a 90 napos hosszról.

Mint ismert, a kormány a konvergenciaprogramban, valamint a Széll Kálmán-tervben a segélyezés módosításaival 2012-ben és 2013-ban egyaránt 42,9 milliárd forint megtakarítást vállalt, amit a folyósítási idő 90 napra való csökkentésével értek volna el.

Rájöttek, hogy nem lehet hozni a számokat?

A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanakkor közleményben tudatta: teljesen megfelel a Széll Kálmán-tervben elvárt megtakarításnak a Pintér Sándor által benyújtott törvényjavaslat. Hozzátették: a kitűzött céloknak a javaslat sem költségvetési oldalról, sem az ellátás paramétereinek a szempontjából nem mond ellent. Arra ugyanakkor már nem adtak választ, hogy a folyósítási idő duplázásával hogyan tudják hozni az elvárt számokat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Azzal a kérdésünkkel, hogy állhat-e az újabb módosítás hátterében az, hogy rájöttek, a konvergenciaprogramban ígért számoknak mégsem tudnak megfelelni a 90 helyett 180 napos hosszal, a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányított minket, ahonnan viszont cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. A pálfordulással kapcsolatos kérdésünkre nem adott választ a Fidesz-frakció sajtóosztálya sem.

Ezt is szeretjük