3 millió magyarnak kell sms-t küldenie erre a számra: nézd meg, hogy köztük vagy-e

Ha nincs ügyfélkapud, sms-ben kell kérned az adóbevallás tervezetét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A NAV ebben az évben mindenkinek - mintegy 3,8 millió magánszemélynek - elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján. Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms-ben kéri az adóhivataltól a postázást - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte, a legegyszerűbb dolga azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, ők ugyanis egyetlen kattintással érik el adóbevallási tervezetüket, amelyet - ha szükséges - kiegészíthetnek vagy módosíthatnak.

Tállai András elmondta, akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, sms-ben, írásban, személyesen, a NAV honlapján és a telefonos tájékoztató rendszeren keresztül is kérhetik az adóbevallási tervezetük postai kiküldését.

A beérkező sms-ek alapján is csak annak tud bevallási tervezetet küldeni a NAV, akit be tud azonosítani. Ezért senki ne felejtse el az adóazonosító jelét és a születési dátumát beírni az üzenetbe - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Az adóhivatal munkatársai +36-70/717-7878-as telefonszámra várják az sms-eket.

Ezt is szeretjük