A sátán követe lehetett a 20. század leggonoszabb férfiúja?

Hitlert tekintették az Antikrisztusnak

A náci párt valóban okkultista volt, Hitler pedig az ördög megtestesülése?

A német náci párt vezetője, Adolf Hitler a legveszedelmesebb ember volt az emberi történelemben. Körülbelül hatmillió zsidót gyilkoltak meg a parancsára, ami a világ zsidó lakosságának majdnem egyharmadát jelenti, mindemellett célja volt az európai cigányság nagy részének kiirtása, és üldözte a szombatot ünneplő adventistákat, Jehova tanúit és a kommunista elveket vallókat is.

Ördögi erőknek engedelmeskedett?

A második világháború alatt megközelítőleg hatvanmillió katonát mozgósítottak Európában, az összes halott számát pedig körülbelül 52 millióra becsülik. Mindezek hátterében Hitler állt, ő volt az egész háború kirobbantója. Ezek a tények önmagukban olyan szörnyűek, hogy egyetlen összeesküvés-elmélet sem kelhet versenyre velük - mégis hallani lehet arról, hogy Hitlernek egyáltalán nem állt szándékában egyesíteni és hatalma alá vonni Európát, célja csupán a pusztítás és az öldöklés volt, mellyel sátáni erőknek engedelmeskedett.

A legnagyobb német sátánista szervezet

A Halál Testvérei világszerte működő, sátánista szervezetek feltételezett szövetsége. A szervezetek jelképe egy koponya és alatta két egymást keresztező csont, az általában kalózoknak tulajdonított embléma. A Halál Testvéreinek német ága a Thule Gesellschaft, magyarul Thule Társaság lehetett. Az ősi idők félmitikus földje, a Thule-legenda sokban hasonlít Atlantiszra, egyes állítások szerint pedig a Thule-föld volt az árja faj bölcsője.

Hitler is csatlakozhatott hozzá

1919-ben a német kormány feladta az első világháborút, az összeesküvés-elméletek szerint pedig ez ösztökélte a kiábrándult Hitlert arra, hogy csatlakozzon a Thule Társasághoz, amit akkoriban Dietrich Eckhardt vezetett.

Úgy tartják, a Halál Testvérei már ekkor hozzáláttak a társadalom sokkal ellenőrizhetőbb formában történő újjászervezésére irányuló ambiciózus tervük végrehajtásához, a végső cél egy egyre izoláltabb és képlékenyebb, ellenőrzött és megfigyelt népesség kialakítása volt. Az ehhez szükséges háború potenciális gyújtópontjául Európát választották.

Minden idők legördögibb férfiúi

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Führer, mint Antikrisztus

Úgy vélhették, a vesztes Németország megérett a destabilizációra, és az Eckhardt által Antikrisztusnak tekintett Hitler megfelelő személynek tűnt arra, hogy kezdeményezze az átrendeződéshez szükséges konfliktust, és kirobbantsa az iszonyatos pusztítással járó háborút.

Ez annyira megrémítette volna az embereket, hogy hatására a népesség paranoiddá és visszahúzódóvá vált volna, ha pedig a tagjai egyszer elszigetelődnek egymástól, könnyen manipulálhatóvá válnak. Ennek következtében önként átadják önrendelkezési jogukat a Testvériségnek, és engedelmeskednek a gonosznak. Legalábbis így vélik az összeesküvés-elméletek hívei.

A sátán hatalomra segíti híveit

A Halál Testvérei szilárdan hitték, hogy a kapcsolat a szellemi gonosz ősi erejével - az ördöggel - nemcsak elérhető, de felettébb kívánatos is, legfőbb mesterük tanítását követve pedig hatalmas földi hatalomra tehetnek szert.

A gonosz erejével a Thule Társaság állítólag képes volt befolyásolni a német emberek tudatát, és így hatalomra segítette a náci pártot. A gyűlölet, félelem és a kapzsiság alapvető emberi pszichológiai programjára építve a náci párt képes volt befogadtatni a gonosz gondolkodásmódját még a jóravaló emberekkel is, így kialakult az a politikai légkör, mely Hitler felemelkedését is elhozta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Okkultizmus a náci pártban

Dietrich Eckhardt a halálos ágyán állítólag Hitlert nevezte meg utódjának, emellett a náci párt sötét erőkkel való szövetségének bizonyítékaként említik meg az olyan részleteket is, mint a náci párt okkultista érdeklődése és erre irányuló kísérletei, melyeket valós dokumentumok is alátámasztanak.

Cikkünk David Southwell és Sean Twist Rejtélyes esetek - A legérdekesebb összeesküvés-elméletek című könyve alapján készült, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg. Képek: en.wikipedia.org Adolf Hitler című szócikke.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük