A 20. század legmegdöbbentőbb tömeges öngyilkosságai

Miért vetnek véget életüknek egyszerre többen? A következő esetek az egész világot felbolygatták.

A tömeges öngyilkosságok, kövessék el azokat bármilyen okból, a történelem legmegrázóbb eseményei közé tartoznak, a többségben ugyanis erősebb az életösztön annál, mintsem, hogy el tudja képzelni, milyen elvakultság vagy kilátástalanság kell ahhoz, hogy százakat vagy épp ezreket képes legyen ilyen végzetes módon magával ragadni.

Már a korai századokból is származnak feljegyzések arról, hogy egy-egy népcsoport tagjai inkább választották az önkéntes halált, mint azt, hogy az ellenséget szolgálják, emellett a 20. század háborúi során sem volt ritka jelenség, hogy bizonyos települések lakói kollektív öngyilkosságot követtek el, félve az őket lerohanó seregek kegyetlenségeitől - ez történt a második világháború ideje alatt a német Demmin, illetve a japán Saipan esetében is. Vannak azonban olyan tragikus példák is, melyek kapcsán senki nem talál logikus magyarázatot, az egész világot érintő értetlenséget pedig csak fokozza, hogy a közelmúltban történtek.

A földi lét pokla helyett a Sirius ígérete

Az Order of the Solar Temple - a Naptemplom Rendje - nevű titkos társaságot 1984-ben Joseph Di Mambro és Luc Jouret hozta létre, ám sokan úgy tartják, már a második világháború idején is létezett, és egy náci SS-tiszt nevéhez köthető.

A szekta a korai protestáns vallás tanait keverte a New Age filozófiájával, Jézus második eljövetelét, a templomos lovagok hagyományait és a világvégét hirdette, Svájcban, Kanadában és Ausztráliában pedig számos követőre lelt.

Senki nem tartotta veszélyesnek, egészen 1994-ig, mely év októberében 74 embert találtak holtan Svájcban és Kanadában. A helyszínre érkezők méreg és golyó általi, kollektív öngyilkosságot állapítottak meg, a halottak szervezetében később nagy mennyiségű drogot találtak. Többekre egy titkos, föld alatti kápolnában találtak rá különféle rituális kellékek között, egy három hónapos újszülöttet pedig fából készült karóval végeztek ki.

Az utólagos nyomozás szerint mindez azért történt, mert Di Mambro a gyermeket az Antikrisztusként azonosította, aki azért született, hogy eltérítse őt céljától. A hívek mindemellett a végső megtisztulás reményében több helyen is időzítővel gyújtották fel házaikat, fejükre pedig nejlonzacskót húztak, szimbolizálva a Földet fenyegető ökológiai katasztrófát, mely elől ők a Siriusra menekültek.

Minden idők legördögibb férfiúi

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kollektív öngyilkosság az UFO-hit miatt

A Marshall Applewhite és Bonnie Nettles által alapított Heaven’s Gate - a Menny Kapuja - nevű társaság, mely az UFO-hit köré szerveződött, sokak szemében hosszú ideig nem tűnt többnek bizonyos személyek furcsa érdeklődési körénél.

Később azonban komoly vallási tanokkal rendelkező szektává fejlődött, mely az aszkétikus életet - ennek érdekében népszerű volt körükben a kasztrálás -, a közelgő világvégét, a Föld újrahasznosítását, ezzel együtt pedig az egyre inkább sürgető evakuálását hirdették.

1997-ben a kaliforniai San Diegótól nem messze, egy hegytetőn álló házban 39-en vetettek véget életüknek - a helyszínelők szerint fulladás okozta a bedrogozott áldozatok halálát -, mert úgy hitték, az ekkor a Földet megközelítő Hale-Bopp üstökös csóvájában egy űrhajó közelít a bolygóhoz, mely értük jött, ahhoz azonban, hogy elérjék azt - mint a létezés egy új dimenzióját -, meg kell halniuk.

A leghírhedtebb eset

A Jim Jones által alapított és vezetett Népek Temploma a 20. század legveszélyesebb szektájaként írta be magát a történelemkönyvekbe.

A világvégét és a közelgő nukleáris háború fenyegetését hirdető Jones híveivel a gonoszként emlegetett Amerikai Egyesült Államokból a guyanai őserdőbe települt, megalapítva Jonestown-t, a szocialista paradicsomot.

Az idilli település azonban a hívek szemében idővel rémálommá változott, nem hagyhatták el területét, kemény fizikai munkát kellett végezniük, emellett végrehajtaniuk Jones minden egyes, sokszor nem etikus utasítását. Az itt élők hátrahagyott rokonai időközben a Kongresszushoz fordultak, minek hatására Leo Ryan képviselő a helyszínre érkezett, felvetve a visszatérés lehetőségét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A távozni kívánó hívekre azonban tüzet nyitottak, melynek során sokan meghaltak, közöttük Ryan, illetve az NBC riportere, Don Harris is. Mindennek következtében Jim Jones, sokak szerint félve a megtorlástól, kihirdette a kollektív öngyilkosság szükségességét, melynek során 909-en vetettek véget életüknek 1978-ban. A halottak között 276 még gyerek volt, kiknek szüleik adták oda a ciánnal kevert italt. A fennmaradt felvételek tanúsága szerint, melyek az utolsó gyűlésen készültek, Jones forradalmi öngyilkosságnak titulált tervének hallatán a hívek többsége pánikba esett, illetve zokogásban tört ki, melyre vezetőjük csupán annyit mondott, hagyják abba a hisztériát, és haljanak meg méltósággal.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük