47 ezer forintot kapsz közmunkásként, 180 ezret tudsz segélyekből összeszedni

13 ezer forinttal csökkentette a kormány a közmunkások bérét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A közmunkások fizetése még az idei év elején is nettó 60 ezer forint volt nyolcórás munka esetén, a kormány ezt nettó 47 ezer forintra csökkentette. Ezzel arra ösztönöznék a közmunkásokat, hogy az állami lehetőségek helyett a versenyszférában keressenek állást.

Nettó 47 ezer forint

A Magyar Közlönyben a héten jelent meg az a kormányrendelet, melyből kiderül, mennyi pénzre számíthatnak a közfoglalkoztatásban részt vevő munkavállalók. Míg korábban a közmunkások minimálbért kaptak nyolcórás munkájukért - ami bruttó 78, nettó 60 ezer forint -, addig a jövőben bruttó bérük csupán 57 ezer forint lesz, ami nettóban 47 ezer forintot jelent. Minimálbért csak a középfokú végzettséget igénylő munkáknál szükséges fizetni.

Heti bérezés esetén az összeg még alacsonyabb, nettó 43 ezer forint, a minimálbéreseknél pedig 57 ezer forint - írja a hvg.hu.

Ettől a bérezéstől ugyanakkor el lehet térni - ha a közmunkás az elvárt teljesítményen felül teljesít, nagyobb összeget, ha viszont rosszabbul teljesít, kevesebbet is kaphat. Így a bér 28 500 forintra is csökkenhet egy hónapban.

Íme, a kormány közmunkaprogramjának első munkásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Segélyekből 184 ezer forint

Probléma, hogy a 47 ezer forint igen alacsony összeg, ráadásul egy kétgyerekes, munkanélkülivé vált család ennél jóval többet, összesen mintegy 184 ezer forintot tud összeszedni csak segélyekből.

Bár ezt mindössze három hónapig tehetik meg, mivel az álláskeresési járadék addig jár, ezt követően csak 120 ezer forint áll rendelkezésükre. A segélyekhez fordulást a kormány úgy védte ki, hogy az állástalan a közmunkát nem utasíthatja vissza, nincs választási lehetőség.

Kaufer Virág, az LMP szakpolitikusa korábban lapunknak elmondta, a közmunkáért kapott éhbér várhatóan arra ösztönzi majd a munkavállalókat, hogy a feketepiac felé forduljanak, mivel rövid távon ez több bevételt jelent az érintetteknek.

Női képviselők a parlamentben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Lemondanak az állam által nyújtott támogatásoktól - foglalkoztatást helyettesítő pénzbeni ellátások és társadalombiztosítás -, de a mindennapi betevőért ezt hajlandóak lesznek megtenni. A lépés logikus lenne: inkább dolgozik valaki 120-130 ezer forintért feketén, mint 50 ezer forintért legálisan, közmunkásként.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük