Hihetetlennek tűnő szám: ennyi ideje építik a 4-es metrót

1972 óta szöszmötölnek vele, egyelőre az sem biztos, hogy 2014-re kész lesz.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a 4-es metrót már egy ideje nagyon várják a budapestiek, Tarlós István szavai alapján jelenleg egyáltalán nem biztos, hogy az elkövetkezendő két évben elkészül, holott már majdnem tíz éve építik. A főpolgármester az Origo kérdésére, hogy mekkora az esélye, hogy ő adja át az első szerelvényt, közölte: ez három tényezőtől függ, melyek közül az egyik, hogy sikerül-e 2014 tavaszára befejezni az első szakaszt.

Tarlós hozzátette, ez nem a műszaki feltételeken, hanem a jogi problémákon múlik. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy sikerült elérni, hogy egy évtized se lett elég a projekt befejezéséhez.

Demszky 1990-ben: 1996-ig megépül

A 4-es metró története egészen 1972-ig nyúlik vissza, ebben az évben, azaz 40 évvel ezelőtt jelölték meg a metró negyedik vonalaként a Dél-Buda-Rákospalota vonalat. Az első kézzelfogható ígéret 1990-ben hangzott el, Demszky Gábor akkor azt mondta, 1996-ig megépülhet a 4-es metró.

Ez nem teljesült, 1997-ben még csak ott tartottunk, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a beruházási célt, valamint rendelkezett a beruházó kilétéről.

Ezután hozták létre a DBR Metró Kft.-t, és amikor már úgy tűnt, hogy minden rendben lesz - 1998-at írunk -, az Orbán-kormány bejelentette, hogy nem kíván részt venni a metróépítésben. Az ok: túl magasnak tartották a 160 milliárd forintra becsült költséget.

Az első megállásra ekkor került sor, és egészen a kormányváltásig nem is történt előrelépés. A Medgyessy-kormány és a főváros végül 2003 májusában, öt év elteltével állapodott meg hivatalosan. A megállapodás szerint a metró első szakasza a Kelenföldi pályaudvar és a Keleti pályaudvar között tíz állomással épül meg, egyúttal megkezdik a Bosnyák térig tartó második szakasz négy állomása megépítésének előkészítését is.

Demszky 2003-ban: 2008-ig megépül

Demszky Gábor főpolgármester akkor azt mondta, az első szakasz 2008-ra készül el, 2004-ben viszont a hírek már arról szóltak, hogy a metrót csak 2009 második felében adják át a hatósági engedélyeztetés elhúzódása miatt. Az építkezést 2004 végén kezdték el a Keleti pályaudvarnál. A fúrás az akkori tervek szerint 2005 végén kezdődhetett volna meg, ám 2005 közepén a főváros és a kormány úgy döntött, hogy az eddigi tíz megállót tartalmazó tervek további négy állomással bővülnek.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ekkor egyébként Demszky már 5-ös metrót is emlegetett. Ezután eltelt fél év úgy, hogy nem történt semmi, a BKV csak 2006 elején írta alá a metró alagútfúrási szerződését. Demszky Gábor 2006 februárjában Orbán Viktort hibáztatta a késésért, mondván, hogy ha 1998-ban a szerződés szerint megkezdődhetett volna a metróberuházás, akkor már járna az új metró. Ez egyébként nem volt egészen igaz, mivel hiába mondott volna igent az Orbán-kormány, a szükséges engedélyeket csak 2004-re tudták beszerezni.

A 4-es metró alapkövét 2006 márciusában tették le, egyúttal az Etele téren megkezdődött az alagútfúró pajzs helyének kialakítása. Közben kiderült, hogy az Alstom szállíthatja a szerelvényeket a 2-es és a 4-es metróhoz. Később lezárták a Fehérvári utat, majd közölték, hogy az alagútfúrást 2006 szeptemberében kezdik meg. A kezdést aztán 2006 végére, majd pedig 2007 márciusára tolták át, a magyarázat szerint azért, mert nem tudták megvásárolni a kelenföldi indítóaknához szükséges területet.

2007 eleje: 2010-ben lesz kész

A fúrópajzs még ennél is később, 2007 áprilisában kezdte meg a munkát. Azokat a híreket, melyek szerint a 4-es metrót nemhogy 2009 decemberében, de 2010-ben sem adják át, folyosói pletykának minősítették, később mégis elismerték, hogy az alagútfúrási munkák miatt egyéves késésben vannak, vagyis legkorábban 2010 végén adhatják át a metrót.

Az építkezés egyik legproblémásabb pontja a Fővám téri megálló volt, ahol már a munkálatok megkezdése is hónapokat késett az építési engedélyek kiadásának problémái miatt. Ezeket az engedélyeket a fővárosnak kellett volna idejében beszereznie, de a kivitelező Hídépítő is mulasztott. Csúszott az építkezés a Móricz Zsigmond körtérnél is, de nem jött össze időben a Szabadság híd átadása sem.

2007 vége: 2011 közepére lesz kész

2007 végén már arról volt szó, hogy az átadási idő 2011 közepére is kitolódhat. Tarlós István akkor még ellenzékben úgy vélekedett, mindennek hátterében az állhat, hogy a főváros rossz szerződéseket kötött, de azt sem találta kizártnak, hogy a döntés mögött olyan okok állnak, amelyeket csak a városvezetés ismer. 2008 nyarán kiderült, a metrókocsik sem érkeznek meg időben, szintén az engedélyek késedelmes beszerzése miatt.

Leálltak a fúrópajzsok is, mert a Bamcónak nem volt engedélye egy összekötő alagút megépítésére a Szent Gellért térnél. A Bamco szeptemberben teljesen leállt az építkezéssel, mert nem kapta meg az általa követelt többletköltségeket. A cég aztán 2008 októberében folytatta a munkát. Közben egyébként újabb probléma lépett fel: elkezdett süllyedni a műszaki egyetem egyik épülete a fúrás miatt. A Bamco emiatt 2009 januárjában ismét leállította a fúrást az állomás belső falazatának megépítéséig, amelytől azt várták, hogy segítségével nem süllyed tovább az épület.

2009: 2012 végén lesz kész

Ekkor egyébként már 2012-t emlegették az átadást illetően, aztán a Bamco közölte, hogy 22 hét helyett csak 50 hét alatt tudja megépíteni az alagutat a Baross térig, ami miatt újabb egyéves csúszás várható, a 4-es metró legkorábban 2012 végén szállíthat utasokat.

Bamco szerint a késés legfőbb indoka, hogy az állomásokat nehezebben tudják megközelíteni, mert azok helyenként már szerkezetkész állapotban vannak. Emlékeztetőül: a 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, a korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak 2009 májusában kellett volna a Baross térre érkezniük, 2009 végén pedig át kellett volna adni az utasforgalomnak. Ekkor tehát úgy tűnt, összesen három évet késik az átadás.

2010-ben újabb probléma lépett fel, az Alstom nem kapta meg az engedélyt az általa gyártott metrókocsikra. Aztán megtörtént a csoda, egyéves csúszással, három év után, 2010 nyarán elérte a Baross téri megállót a 4-es metró északi pajzsa is, ezzel pedig befejeződött az alagútépítés az új vonal első szakaszán.

2011 közepére egyébként a 4-es metró alagútja elkészült Kelenföld és a Baross tér között, az állomások pedig több mint 50%-os készültségi állapotban voltak.

2010: 2015-re lesz kész

Tarlós már főpolgármesterként 2010 végén egy újabb dátumot dobott be, amely szerint 2015-re készülhet el teljesen a metró, azaz ekkortól szállíthat utasokat. Az előző városvezetés által előkészített 5-ös metróról annyit mondott: egy Holdon építendő luxuslakótelep is közelebb áll a valósághoz most, mint az 5-ös metró megépítése.

Tarlós ezután felmondta az Alstommal kötött szerződést, ami miatt úgy tűnt, újabb három és fél évvel ki kell tolni a metró átadását. A főváros végül 2011 nyarán megállapodott a céggel. 2011 végére a 4-es metró elérte a készültségi szint 70%-át. Idén áprilisban Tarlós azt mondta, műszakilag 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró építése.

A 4-es metróra szánt Alstom-szerelvények az év végére érkeznek meg, a vonal utolsó állomása pedig a 2013-as év közepére készül el. Jogvita egyébként a Siemensszel van, pontosabban csak volt. A főpolgármester szerdán jelentette be, előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében.

A főpolgármester elmondta, a korábbi városvezetés és a BKV rendkívül előnytelen szerződést kötött a 4-es metró kapcsán a Siemensszel., melynek lényege, hogy a város indokolatlanul kiszolgáltatott helyzetben egy óriási kötbér- és kárigényt vállalt magára. Ezért, továbbá a 4-es metró vonalára szállítandó járművek késedelme miatt a biztonsági berendezéseket és automatikát gyártó cég különböző kár- és kötbérigényeinek összege elérte a 70 millió eurót.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Tarlós közölte, a hosszú, kényes egyeztetés végeredménye az lett, hogy a 70 millió eurós követelést sikerült 30 millió euróra lealkudni, emellett megállapodtak az ütemezésben, és rögzítették a szállítási véghatáridőt.

Egyik metróval se szöszöltek ennyit

Érdekesség, hogy míg a 4-es metró 2015-ben már 43 éves születésnapját ünnepli, addig a kisföldalattit 26 év alatt, a 2-es metrót 21 év alatt, a 3-as metró pedig 13 év alatt építették meg.

Ezt is szeretjük