3 megrázó, utolsó fotó a történelemből

Neked is látnod kell

Fotók a történelem képeskönyvének sötét oldalairól, melyek beírták magát az emberiség emlékezetébe.

A legnevesebb fotósok számos megindító és elgondolkodtató képpel próbálták az utókor számára is kézzelfoghatóvá tenni a világ sorsfordító eseményeit. A legmegrázóbb alkotások azonban ezek közül is talán azok, melyek egy-egy utolsó pillanatot örökítenek meg, legyen szó ismert személyiségről vagy a történelem visszafordíthatatlan mozzanatairól. A következő képekre az egész világ emlékezni fog.

A második torony és Bill Biggart utolsó képei

Bill Biggart egész életét annak szentelte, hogy fotóriporterként olyan eseményekről tudósítson, melyekről az egész világnak illene tudnia, aktivistaként az emberi jogok és a jó szolgálata mellé álljon, az igazságtalanság ellen pedig minden erejével harcoljon. A nevét azonban halálának tragikus körülményei miatt ismerte meg a világ, a férfi ugyanis 2001. szeptember 11-én, a New York-i Word Trade Center második tornyának összeomlása során vesztette életét.

A végső pillanat előtt a lehető legközelebbről szerette volna megörökíteni a sorsfordító eseményeket. Amikor felesége az első torony ledőlése után felhívta, megnyugtatta, hogy biztonságban van, egy tűzoltó mellett, 20 perc múlva pedig találkozhatnak a stúdiójában. Ez volt azonban az utolsó alkalom, hogy Biggart a családjával beszélt, holttestét négy nappal a támadás után találták meg a romok alatt, személyes tárgyaival együtt, melyeket feleségének adtak át.

A nő a kameratáskát egy barátnak adta oda, aki szintén fotós volt, annak ellenére pedig, hogy azt hitték, egy fénykép sem maradt meg, a digitális kamera memóriakártyája sértetlen volt, és 150 fotót tartalmazott a tornyok tragédiájáról. Közöttük az utolsót is, melyet Biggart nem sokkal a második épület leomlása előtt készített. A fotók 2001. október 15-én jelentek meg a Newsweekben, de az interneten is rohamosan terjedtek: a World Trade Centerről készült, utolsónak tartott fotók a világháló legkeresettebb képeivé váltak.

Martin Luther King utolsó fotója

Az amerikai polgárjogi aktivista, az afroamerikaiak egyenlő megítéléséért küzdő mozgalmak vezetője, az erőszakmentességet hirdető Martin Luther King 1968. április 4-én a memphisi Lorraine Motel második emeletének erkélyén állt, mikor ismeretlen merénylő által fejlövést kapott.

Négy órával később a St. Joseph Kórház orvosai jelentették be halálát, mely futótűzként söpört végig az országon, több mint száz városban okozva zavargásokat. Halálának napját az elnök gyásznappá nyilvánította, a nyomozást pedig azonnal megkezdték.

Egy James Earl Ray nevű férfit gyanúsították a gyilkossággal, azonban csak két hónap után fogták el a londoni Heathrow reptéren. 1969. március 10-én vallomást tett, míg három nappal később visszavonta azt - azonban így is 99 év börtönre ítélték. A tisztázatlan körülmények miatt hamar megszülettek azon összeesküvés-elméletek, melyek szerint az amerikai hatóságok tartották veszélyesnek Kinget, és ezért látták szükségét eltávolításának.

A történelem legérdekesebb lázadói

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bizonyítékként a róla készült utolsó, híres fotót is felemlegetik, melyen az erkélyen álló férfiak az aktivista teste mellett állva felfelé, a tetőre mutatnak, jelezve, hogy onnan jött a lövés. Ennek alapján úgy tartják, a merénylőt - ha akarják - könnyen elfoghatták volna.

Anne Frank utolsó ismert képe

A zsidó származású német lány megrázó történetét és a második világháború ideje alatt íródott naplórészleteit szinte az egész világ ismeri. A róla készült utolsó fotón testvérével, Margot-val látható 1942 elején. Ugyanebben az évben, júliusban kapta meg Margot az értesítést arról, hogy a náci Németország munkatáborba küldi, minek hatására a család elhatározta, hogy megpróbál elmenekülni és elrejtőzni.

Egy ideig Amszterdamban bujkáltak, egy névtelen feljelentés alapján azonban 1944. augusztus 4-én reggel megtalálták és letartóztatták őket. Bűnözőként bántak velük, és büntetőtáborba küldték a családot - a szülőket Auschwitzba hurcolták, Annét és nővérét pedig Bergen-Belsenbe vitték tovább.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A holokausztot csak az édesapa élte túl - ő adatta ki később a naplót is, illetve hozta létre az Anne Frank Alapítványt -, a lányok tífuszban haltak meg, pár héttel azelőtt, hogy a szövetségesek felszabadították volna a tábort.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük