3 apró trükk az új évre, hogy még idén előléptessenek

Úgy érzed, ideje, hogy fellendítsd a karrieredet? Akkor győzd meg a főnöködet, hogy megértél a feladatra.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az új év kezdetén sokan tesznek nagy fogadalmakat - a fogyás és a káros szenvedélyekről való lemondás mellett a karrier előrelendítése is gyakori ígéret szokott lenni.

Ha azt szeretnéd, hogy kitartó munkád idén meghozza a gyümölcsét, dobj be mindent, hogy az év végére már felelősebb pozíciót kapj a munkahelyeden. Íme, három trükk, ami segíthet.

Tedd magad nélkülözhetetlenné!

A tevékenységed megbecsültségét az adja meg, hogy milyen nehezen tudnának pótolni, ha egyszer csak felmondanál a munkahelyeden. Az, aki nélkülözhetetlen, vagy legalábbis nagyon nehezen pótolható, fontos építőeleme lesz a cégnek, amelynél dolgozik, így a munkáltatója is mindent elkövet majd, hogy megtartsa őt.

Bár a szaktudás és a gyakorlat is fontos, nélkülözhetetlenné válhatsz úgy is, ha elvállalsz néhány apróbb feladatot, amihez senkinek nem fűlik a foga. Nem kell nagy dolgokra gondolnod, csak jelezd a főnöködnek, hogy ezentúl szívesen besegítesz az adminisztrációban vagy más feladatban, ami naponta csak néhány percet igényel, mégis felelősséggel jár.

Ez számára is nagy könnyebbséget jelent majd, téged pedig megbízható, felelősségteljes és lojális munkaerőnek fog tartani, és egészen biztosan számításba jössz, amikor az előléptetésről kell döntenie.

15 trükk, hogy te legyél a főnök kedvence

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hozd helyre a hibákat!

Egy graffiti szerint, míg a főnök hibáztat, a vezető helyrehozza a hibákat. Ha csapatban dolgozol, könnyen előfordulhat, hogy valaki más tévedése vagy figyelmetlensége miatt nem végeztek el kifogástalanul, illetve a kijelölt időre egy feladatot.

Ha nem akarsz életed végéig a jelenlegi pozíciódban csücsülni, akkor ahelyett, hogy a másikra mutogatva hárítanád a felelősséget, inkább kezdj el dolgozni a probléma megoldásán. A főnöködet nem az érdekli, hogy miért nem készültetek el, csak az, hogy mikorra és hogyan fogtok - a sopánkodás és magyarázkodás csak időpazarlás. Ha kész tervvel és megoldási javaslattal állsz elő azt illetően, hogyan hozható helyre leghamarabb a hiba, a főnököd azt gondolja majd, felelősséget érzel a cég ügyei iránt, és nyugodtan bíz majd rád egy komolyabb munkakört is.

Lelkesedj!

Talán a legegyszerűbb, mégis a legfontosabb szabály, hogy higgy abban, amit csinálsz: ha csak a saját iroda vagy a magasabb fizetés lebeg a szemed előtt, azzal nemcsak hiteltelené válsz, de a munkádban való örömöt is elveszíted.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Kerüld a folyosói susmusolást és panaszkodást, mert ezek csak téged is elkedvetlenítenek és motiválatlanná tesznek, inkább igyekezz a körülötted, veled együtt dolgozókat is lelkesíteni. Vállalj aktív szerepet a céges bulik szervezésében, vagy ha nálatok még nincs hagyománya a csapatépítő tevékenységeknek, akkor kezdeményezd a közös programokat.

Ha a cég céljait a sajátodénak érzed, és örömmel dolgozol az elérésükért, az meglátszik a munkádon is - egy jó vezető pedig csak olyanra bíz egy nagyobb felelősséggel járó munkakört, akiről tudja, hogy szívügyeként kezeli majd a feladatokat.

Ezt is szeretjük