Az elmúlt év legjobb magyar fotói: kihirdették a rangos pályázat győzteseit

Nyilvánosságra hozták, mely művészek munkáját díjazták a 38. Magyar Sajtófotó Pályázaton.

sajto-kerekes
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megvannak a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjai. A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett versenyre 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, összesen 6079 kép érkezett be. 

A nemzetközi zsűriben Daniela Mrazkova, Ron Haviv, Joao Silva és Stiller Ákos foglalt helyet, elnöke Szlukovényi Tamás volt.

Az ünnepélyes díjátadó, a pályázat anyagából rendezett 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóját, valamint Az év fotói című album bemutatóját 2020. április 16-án tartják Budapesten, a pályázat fő támogatójának kiállítótermében, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A MÚOSZ Nagydíj és az André Kertész-nagydíj nyertesének a nevét az ünnepségen hozzák nyilvánosságra. Íme, néhány a nyertes fotók közül: a díjazottak teljes listáját a lapozgató alatt tekintheted meg.

Díjazottak

Hír, eseményfotó
1. díj: Dombóvári Tamás (szabadfoglalkozású): Részvét 
2. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Vucjak a kiürítés után 
3. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Veszélyben a búvár 

Képriport
1. díj: Ajpek Orsolya (Index): A Hableány tragédiája
2. díj: Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA): Határvadászok Szilveszterkor
3. díj: Németh Gabriella (szabadfoglalkozású): Zarándokvonat

Mindennapi élet (egyedi)
1. díj: Cséfalvay Á. András: Kutyaterápia
2. díj: Nagy Jácint (Savaria Forum): Karácsonyvárás
3. díj: Boncsér Orsolya (szabadfoglalkozású): Móricnak jó napja van

Mindennapi élet (sorozat)
1. díj: Kovács Beáta: Éber kóma
2. díj: Sánta István Csaba (szabadfoglalkozású): Slow
3. díj: Bácsi Róbert László (szabadfoglalkozású): Szabad élet

Emberábrázolás-portré (egyedi)
1. díj: Kölcsey-Gyurkó Sára (szabadfoglalkozású): Nyugalom szigete
2. díj: Ficsor Márton (Mandiner): A híres egyfejű
3. díj: Götzinger Laura (Design Terminál Nonprofit Kft.): Apa

Emberábrázolás-portré (sorozat)
1. díj: Bielik István (szabadfoglalkozású): Az utolsó mesélő
2. díj: Bankó Gábor (szabadfoglalkozású): Játék
3. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): A Hableány mentői

Művészet (egyedi)
1. díj: Polyák Attila (Origo): Sziget
2. díj: Csudai Sándor (Origo): Kavicsok
3. díj: Eöri Szabó Zsolt (Nemzeti Színház Nonprofit Kft.): Egy valóban kicsi történet

Művészet (sorozat)
1. díj: Mohai Balázs (MTI/MTVA): Pár akkord és indul a pogó
2. díj: Urbán Ádám (szabadfoglalkozású): A Fővárosi Nagycirkusz láthatatlan lelke
3. díj: Fazekas István (HVG): Idősziget

Sport (egyedi) 
1. díj: Földi Imre (Nemzeti Sport): Meglepetés
2. díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Találat
3. díj: Czeglédi Zsolt (MTI/MTVA): Csodálkozó szem

Sport (sorozat)
1. díj: Török János (Délmagyarország): Villanyfényben
2. díj: M. Schmidt János: Alanya, Paratriatlon Világkupa
3. díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Úszás egy kicsit "máskép"

Természet és tudomány (egyedi)
1. díj: Török János (Délmagyarország): A hattyú halála
2. díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): Együttélés
3. díj: Rácz Péter (szabadfoglalkozású): Űrlény négykerekű biciklivel

Természet és tudomány (sorozat) 
1. díj: Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): A kongói dzsungel magyar hőse
2. díj: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): A szennyezés művészete - a növekedés rejtett költségei
3. díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): A halál színei 

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
1. díj: Kerekes M. István: Otthon
2. díj: Mónus Márton (MTI/MTVA): Karácsony
3. díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Csanytelek

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)
1. díj: Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): A fal, amit mi kerítésnek hívunk
2. díj: Török János (Délmagyarország): Ingyen van a víz, de el kell menni érte
3. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Rehab

Különdíjak

Munkácsy Márton-díj a legjobb kollekcióért: Török János (Délmagyarország)

Szalay Zoltán-díj a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek: Mónus Márton (MTI/MTVA)

A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Török János (Délmagyarország)

Escher Károly-díj a Magyarországon készült legjobb hírképért: Dombóvári Tamás (szabadfoglalkozású)

Díj a fenntarthatóság eszméjéért: Ladjánszki Máté - Városi természet 

Dicséretben részesítve:

  • Mohos Márton (24.hu): Irány Brüsszel 
  • Komka Péter (MTI/MTVA): Hospice
  • Cséfalvay Á. András (Parameter.sk): Vivien
  • Boncsér Orsolya (szabadfoglalkozású): "Akarsz-e játszani?"
  • Illyés Tibor (MTI/MTVA): Felkészülni, készen, rajt...
  • Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): Seregélyek
  • Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): Előre a vadnyugatnak

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük