A magyar állam olyan, mint a kisgömböc: bármit felfal

Ami megtetszik az államnak, megveszi. Idén is jól bevásárolt, összeszedtük a szerzeményeket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2014-ben sem csökkent a kormány államosítási láza. Idén egyebek között a teljes tankönyvpiac került kormányzati kézbe, méretes felháborodást keltve nemcsak a piaci szereplők, hanem a tanárok és a szülők közt is. De itt nem állt meg az államosítási láz.

De ebben az évben az államé lett például a világhírű Pető Intézet és a Magyar Kereskedelmi Bank is, de a Csatornázási Műveket is megvenné a kormány.

Állami tankönyvek állami kiadóktól

Még tavaly decemberben jelentette be a kormány, hogy a tankönyvpiacot teljes egészében felügyelni és birtokolni óhajtja: államilag ellenőrzött tankönyvekből - amiket a kormány által felkért szakemberek írnak - tanulhatnak majd a gyerekek, és a könyveket csak az állam által támogatott kiadók dobhatják piacra.

Az intézkedés rögtön az év elején életbe is lépett. A piac addigi szereplői - tankönyvkiadók, tankönyves vállalkozók - egyik napról a másikra lehetetlen helyzetben találták magukat. Ahogy a tanárok és a szülők is. Az iskolákban elhűlve nézegették a kötelezően ajánlott és ajánlott tankönyvek jegyzékét, előre tartva azok tartalmától. Ezekben a könyvekben aztán gyakran elég érdekes dolgok láttak napvilágot.

Az Antenna Hungária is az államé

Májusban került állami kézbe az Antenna Hungária. Az indoklás nem volt túl bonyolult a kormány részéről, miszerint a cég Magyarország stratégiai fontosságú közműszolgáltató vállalata, amely állami tulajdonban hatékonyabban szolgálja a kormányzati törekvéseket.

Arról, hogy az Antenna Hungária részvénycsomagját 100%-ban megveszi az állam, még márciusban állapodtak meg. Az ügylet 56 milliárd forint közpénzbe került.

Állami Pető Intézet

A tavalyi év egyik legnagyobb port felvert ügye a Pető Intézet bizonytalan jövője volt. A finanszírozási gondokkal küzdő intézményt az ellenzék szerint a kormány a sorsára hagyta. A köznevelési szerződés alapján akkor gyorsan kaptak egy 105 millió forintos támogatást, de ezzel nem sikerült a világhírű Pető Intézet napi gondjait megoldani. Az országgyűlés július elején döntött arról, hogy állami fenntartásba és gyakorlóiskolai státusba veszik az intézményt. A kormány szerint az állami irányítással hatékonyabban és biztosabban juthat majd hozzá a Pető ahhoz az évi 1,5-2 milliárd forinthoz, amiből működtetni tudják az intézetet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Állami bank és állami rezsi

Az év meglepetése az MKB Bank államosítása volt: július végén derült ki, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem az OTP, hanem a magyar állam vásárolja meg a pénzintézetet a német tulajdonostól. A vételt a kormány azzal indokolta, hogy a hatalmas mennyiségű nem fizetett ingatlanhitel miatt csőd szélére került bank államosítása része lehet az Orbán Viktor által megálmodott, legalább felerészben magyar tulajdonú bankrendszernek. Ez sikerülhet is, mivel a Budapest Bank szintén az állam kezébe került, az MKB alá. 

A fejlesztési tárca nyár közepén szellőztette meg, hogy rövidesen állami kézbe kerülhet a Fővárosi Csatornázási Művek és a Fővárosi Közterület-fenntartó is. Azt, hogy ez a terv összefügg-e a Rogán Antal által említett nonprofit rezsiszolgáltatók ötletével, még nem derült ki, de az biztos, hogy a kormánypártok szeptember elején a frakcióülésen döntötték el, hogy felhatalmazzák a kabinetet a nonprofit, közösségi tulajdonban lévő rezsiszolgáltató létrehozásáról szóló munka elindítására.

Kétféle ilyen cég felállítása van tervben: az egyikhez azok a területek tartoznának, amelyek eddig inkább piaci szolgáltatások voltak, így elsősorban a gáz, a villamos energia és a távhő. A másik, szintén nonprofit cég azokat a szolgáltatásokat fogná össze, amelyek eddig is leginkább önkormányzatiak voltak, így például a víziközmű-szolgáltatást és a hulladékszállítást.

Az állami rezsiszolgáltató azonban egyelőre még csak terv, aminek részleteit a kormánynak előbb ki kell dolgoznia. Ám az elmúlt évek államosítási hatékonyságát látva valószínűleg ez sem okoz majd különösebb fejfájást a kabinetnek.

Mobilon megjelenő fotó a Pető Intézetről: Wikipedia.org/Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete/Mesüge.

Ezt is szeretjük