Elárulta! Ezért szakított kedvesével a Megasztár csinos énekesnője

Nkuya Sonia nem titkolta el, miért döntött úgy, hogy véget vet párkapcsolatának.

Nkuya Sonia váratlanul szakított kedvesével, adta hírül a Blikk. A Megasztár 4 felfedezettje júliusban szúrta ki a Megasztár 5 komárnói castingján Kosár Szabolcsot, és saját bevallása szerint azonnal megtetszett neki a 29 éves férfi haja, tetoválása és gitárja.

Mivel Kosár Szlovákiában él, a távkapcsolat mellett döntöttek, amely a napokban ért véget.

Most nem fér bele az életébe egy kapcsolat

Az okokról a húszéves énekesnő szűkszavúan csak annyit mondott, hogy most nem fér bele az életébe a szerelem, mivel nagyon sok a munkája - jelenleg is dolgozik lemezén, emellett videoklipet forgat.

Szabolcsot természetesen megdöbbentette, hogy barátnője váratlanul kidobta, hiszen érzése szerint a távolság legyőzhető lett volna, sőt, szeretett volna mielőbb Budapestre is költözni. Értetlenül áll a dolog előtt, amely elmondása szerint egyáltalán nem rajta múlott.

A castingból is kiesett

Kosár Szabolcs mellesleg nemcsak csinos barátnőjét veszítette el, hiszen a hamarosan induló Megasztár 5-ből is hazaküldte a zsűri. Minden ember életében vannak hullámvölgyek - bizonyára a feltörekvő zenész is túljut majd idővel a mélyponton.

A Megasztár zsűritagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nkuya Soniának előző párkapcsolata sem alakult valami fényesen. Áprilisban két hét után szakított előző pasijával, aki rendszeresen zaklatta őt, megrongálta a mobiltelefonját, sőt, még rá is kezet emelt nem egy alkalommal.

A Megasztár következő élő adása 2010. szeptember 25-én szombaton este 19.30-kor kezdődik a TV2-n. Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, akkor mindenképpen kattints a Megasztár honlapjára, illetve nézd a Megamániát, ami jövő hét hétfőtől minden este 23.35-kor kerül adásba!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A fentiek tükrében teljesen érthető, hogy Sonia annyira félt a fiútól, hogy gázspray-t hordott magánál, de az is előfordult néhányszor, hogy ki kellett hívnia a rendőrséget, mivel veszélybe került testi épsége.

Fotók: Europress, Blikk(%oldalmero(503668, 409987)%)

Ezt is szeretjük