Jól meggondolta? 65 évesen lesz gyereke a magyar színésznek

A 65 éves Székhelyi József az Aktívnak árulta el, hogy apás szülésre készül.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Izgalmasan telnek Székhelyi József mindennapjai: a 65 éves színész büszkén mesélt arról a TV2 kamerái előtt, hogy ötödik gyermeke érkezésére készül.

Már van két fia, egy lánya és egy nevelt fia, az ötödik gyermek pedig tavasszal érkezik a családba: kislány lesz, és Sárika lesz a neve.

Apás szülésre készülnek

A kisbabát március közepére várják, a boldog apuka pedig szeretne végig felesége mellett lenni a szülőszobában.

- Ez a harmadik házasságom, és mindegyikből lett gyermekem. Az elsőből született a lányom, Fruzsi, aki szinte egyidős a mostani párommal. Ott van két unokám: Rozi négyéves, Lili másfél - mesélte büszkén.

A színművész azt is elárulta, hogy születendő gyermeke érkezésével a szívében lakozó szeretet is megsokszorozódik. Illetve az Aktív kamerái előtt elmondta, hogy valóságos gyerekbolondnak tartja magát.

- Amikor direktor voltam, akkor is úgy éreztem, hogy rengeteg gyerekem van: az egész színház papának szólított. Ez a ragadványnév persze otthon is jólesik az embernek, és ha majd az ötödik először mondja ki, biztosan mámoros leszek - árulta el.

Divat lett későn gyereket vállalni

Nem Székhelyi József az egyetlen híresség, aki az ötödik iksz felett néz szülői örömök elé. A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését okozta Fehér Anna terhessége, aki 53 évesen adott életet kisfiának, László Barnabásnak.

Az utóbbi évtizedek kedvenc magyar sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A külföldi sztárok közül a 68 éves Robert De Niro néhány hete lett újra apa: 56 éves felesége kislányt szült neki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A hírek szerint a 63 éves Steven Tyler is újra nősülni készül: nemrég kérte meg 25 évvel fiatalabb szerelme kezét. Így hát könnyen megeshet, hogy az ő felnőtt gyerekei is kistestvért kapnak.

Fotó: Jegy.hu

Ezt is szeretjük