Narancsbőrtől csúf Sharon Stone feneke

Nem is próbálta eltakarni

Sharon Stone-nak nem sikerült megszabadulnia a narancsbőrtől, és a mai napig küzd vele.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizony az egykori szexdíva már nincs csúcsformában, a leleplező fotón ugyanis jól látszik, hogy fenekét narancsbőr rondítja el. De azt azért tegyük hozzá, hogy hátsója narancsbőr nélkül sem festene valami bikavadítóan.


Sharon Stone idén márciusban ünnepelte 51. születésnapját, ám a plasztikai műtétek útján fiatalon tartott színésznő sem kerülhette el a végzetét.

Az egyik szerencsés lesifotósnak ugyanis végül sikerült megörökíteni a sokak által gyűlölt szépséghibát.

A narancsbőr nem válogat

A leleplező fotó tanúsága szerint tehát a szőke hajú sztár továbbra sem tudott megszabadulni narancsbőrétől.

Ez persze nem akadályozta meg Stone-t abban, hogy a 2008-as cannes-i filmfesztiválon egy kis hajókázás közben megvillantsa combjai titkát, az akkor készült kép azonban inkább elborzasztotta a pasikat, semmint beindította volna a fantáziájukat.

Már nem olyan vonzó, mint az Elemi ösztönben

A lesifotón ugyanis jól látszott, hogy a színésznő bugyija húsos szütyőként fityeg lábai között, vagyis a látvány korántsem volt olyan lehengerlő, mint mintegy húsz évvel ezelőtt az Elemi ösztön idején.

Ám Sharon Stone-nak más botrányokkal is sikerült megörvendeztetnie a francia városkában a bulvársajtót.

A legszexisebb színésznők 50 fölött

Nézegess képeket!

Elolvasom

Amikor ugyanis az egyik riporter megkérdezte tőle, hogy mit gondol a kínai földrengésekről, hosszas fejtetésbe bocsátkozott, melynek lényege cseppet sem volt hízelgő.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Stone szerint ugyanis a kínaiakat azért büntette meg a sors, mert rosszul bánnak a tibetiekkel és a dalai lámával – aki természetesen közeli jó barátja, tette hozzá a sztár, kijelentésével azonban sokaknak okozott kellemetlen perceket.
Ezt is szeretjük