Fotók! Szerelmesen andalog új pasijával Reese Witherspoon

Alig néhány hónapja derült ki, hogy Reese Witherspoon szakított Jake Gyllenhaallal.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár van, aki még évekig tud rágódni azon, vajon mit ronthatott el előző kapcsolatában, hogy az tönkrement, úgy tűnik, Reese Witherspoon nem az önmarcangolás híve.

Reese Witherspoon és Jim Toth

Mint az köztudott, Doktor Szöszi decemberben szakított kedvesével, Jake Gyllenhaallal, akivel még 2006-ban jöttek össze közös filmjük, a Kiadatás forgatásán. Ám hiába a látható összhang, három év után végül Witherspoon kimondta a végső szót.

Új pasi a színen

Hogy mi volt a szakítás oka, és vajon mióta fontolgatta már magában a döntést, azt nem tudni.

Mindenesetre míg Gyllenhaal azóta főként apja vagy nővére társaságában mutatkozik enyhén lógó orral, addig exkedvese ismét ragyog a boldogságtól.

Nem véletlenül, a színésznő ugyanis a jelek szerint máris rátalált a neki való férfire. Persze nem kellett sokáig keresgélnie, hiszen a szerencsés kiválasztott nem más, mint Jim Toth, a saját ügynöke!

Ő az igazi?

A nagy szoknyavadász hírében álló 39 éves fiatalemberrel eleinte barátinak mondták a viszonyukat, ám legfrissebb fotóikat elnézve több van már köztük holmi ártatlan barátságnál.

Ráadásul a People információi szerint nemrég együtt ünnepelték az Oscar-díjas sztár 34. születésnapját a kaliforniai Ojaiban, ahol szerelmesen andalogva igazán romantikus napokat töltöttek.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Kérdés, vajon tényleg az igazira talált-e rá a sztár, akinek nem mellékesen két gyerkőce is van exférjétől, Ryan Phillippe-től. Mert ha a párja nem fog tudni jól kijönni a kis porontyokkal, akkor valószínűleg nem sokáig tart majd a románc.
Ezt is szeretjük