Hájhurkáit sem szégyelli a Baywatch egykori sztárja, Nicole Eggert

A bombázóra alig lehet ráismerni, falánkságának köszönhetően ugyanis megdöbbentően elhízott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nicole Eggertet a közelmúltban örökítette meg egy szemfüles lesifotós napozás közben. A 37 éves amerikai színésznő bikiniben tette közszemlére testét, és a fotók tanúsága szerint nem igazán zavarta, hogy az elmúlt időszakban meglehetősen elhízott.

 

A képeken jól látszanak Eggert méretes hurkái, ő pedig jelentős testsúlyfeleslege ellenére élvezettel tömte magába az ízletes barbecue-t.

Megdöbbentő látni, hogy a Baywatch egykori bombázója így elhagyta magát. Elhízásában nagy szerepet játszhatott az egészségtelen életmód, a falánkság és a mozgáshiány.

Pedig a kilencvenes évek első felében pasik millió rajongtak a piros fürdőruhás vízimentőlányért Pamela Anderson és Erika Eleniak mellett.

Édesanyja egészen fiatalon benevezte Eggertet egy szépségversenyre - a kislány ekkor döntötte el, hogy mindenképpen híres lesz majd. Ötéves korában Miss Universe lett a gyerekkorosztályban, egy ügynök pedig azonnal szerepet adott neki a Johnson’s babasamponreklámjában.

Két évadon keresztül volt Baywatch-bombázó

Nyolcévesen szerepet kapott a Gazdagok és híresek című filmben, Jacqueline Bisset és Candice Bergen oldalán, a nyolcvanas évek második felében pedig a Charles in Charge című sorozatban tűnt fel. Népszerűségét mégis a Baywatch-nak köszönheti, amelynek harmadik és negyedik évadjában - 1992 és 1994 között - kapott szerepet.

Sztárok, akiket mintha kicseréltek volna

Nézegess képeket!

Elolvasom
Magánéletéről keveset tudni: egyetlen lánya, Dilyn 1998-ban született, 2008 óta pedig a DJ Lethal néven tevékenykedő Leor Dimant párja. Van egy terrierje és egy macskája, Christina Applegate jó barátnője.1996-ban a Tahoe-tónál motorosszán-baleset során megsérült három csigolyája, a fájdalom pedig saját bevallása szerint a mai napig kínozza.
Ezt is szeretjük