Meddig lehet ezt kibírni? Barátnője nélkül nem találja helyét a magyar sztár

Nacsa Olivér magánéletének legújabb fejleményeiről vallott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hosszan tartó távollét megerősíthet, de akár tönkre is tehet korábban jól működő párkapcsolatokat, éppen ezért jól meg kell gondolniuk a szerelmeseknek, hogy vállalnak-e például külföldön munkát.

Nacsa Olivér januárban árulta el az Aktívban, hogy nehéz időszak előtt állnak barátnőjével, Kiss Zsuzsannával, kedvese ugyanis egy nagy logisztikai vállalatnál kapott munkát Milánóban, ezért februárban fél évre Olaszországba költözött.

Nehezen viselik egymás hiányát

A 31 éves humorista korábbi vallomása szerint nem követte volna barátnőjét külföldre, ám a külön töltött idő rádöbbentette a szerelmeseket arra, hogy sokkal nehezebben viselik egymás hiányát, mint azt előre sejtették.

Hazánk közkedvelt előadóművésze a Borsnak árulta el, hogy azt hitték, alapvetően könnyű dolguk lesz, ám már az első néhány nap után érezték, hogy nagyot tévedtek, mert ez bizony sokkal nehezebb lesz.

Nacsa Olivér nem titkolta el, hogy hiába az internet és a telefon nyújtotta lehetőségek, ezek sem hozzák őket valódi közelségbe, és kezdi megviselni, hogy egyedül alszanak és egyedül kelnek.

"Nem jó érzés"

- Most nem beszélek arról, hogy a szennyes ruhák néha a plafonig érnek nálam, és az edények is kifolynak a mosogatóból. Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy egyedül alszunk, egyedül kelünk. Nem jó érzés - vallotta be.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Barátnője a napokban érkezett haza egy villámlátogatás erejéig, ami feltöltötte őket testileg-lelkileg, a humorista ezek után döntését is meghozta: a nyáron barátnője után Olaszországba utazik.

Mint elmondta, a külön töltött hónapok csak megerősítették szerelmüket, és a sok szenvedés által újra rájöttek arra, hogy mennyire fontosak egymásnak, amiről sokan hajlamosak az évek alatt elfeledkezni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nacsa Olivér nem titkolta el, hogy miután lejár barátnője külföldi megbízatása, és végleg hazajött, terveik szerint rögtön összeházasodnak, de a gyerekvállalással sem akarnak már túl sokat várni.

Fotó: Europress.

Ezt is szeretjük