Kiderült! Ezért nem látta hónapok óta a gyerekeit a Csillag születik sztárja

Mr. Joe három gyerek édesapja, akik Svédországban élnek, és nagyon hiányoznak neki.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Április 23-án, szombaton este a Csillag születik első elődöntőjében Horváth József - becenevén Mr. Joe - 32 ponttal jutott tovább, így aztán két hét múlva, május 7-én ő is újra próbára teheti majd tehetségét az első középdöntőben.

A 47 éves versenyző Joe Cocker Unchain My Heart című örökzöld slágerének eléneklésével nemcsak a nézőket, hanem a zsűritagokat is pillanatok alatt levette a lábáról, előadásmódja ugyanis igazán hiteles és szívszorító volt.

Tartotta a feszültséget

- Mr. Joe produkciójának külön erénye volt, hogy az első pillanattól az utolsóig tudta tartani a feszültséget, a dinamikát, az intenzitást. Úgy ott volt, ahogy egy ilyen számban ott kell lenni – mondta Szirtes Tamás Mr. Joe produkciójáról.

Pedig Horváth József elmúlt hónapok során szó szerint megjárta a poklot, fájdalmas élményeiről pedig kendőzetlenül mesélt a Hot magazinnak néhány nappal ezelőtti interjújában.

A kiváló hanggal megáldott énekes 26 évig élt Svédországban, ahonnan nyolc hónappal ezelőtt egy menedzser biztatására tért haza, aki munkát és busás fizetést ígért neki - ám mindebből semmi sem lett.

Munkanélkülivé vált

Mr. Joe - aki korábban önzetlenül támogatta családját - hazaköltözése után munkanélküli lett, és saját bevallása szerint csak nővérének köszönheti, hogy nem lett belőle hajléktalan, az ő támogatásával futotta ugyanis lakbérre és ételre.

Képekben a Csillag születik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szívfájdalmát sem titkolta el, hiszen három gyermek apukája, akiknél nincsen számára fontosabb, ám mivel a csemeték Svédországban maradtak, mióta itthon él, egyszer sem látta őket.

Legidősebb gyermeke, Tamás már dolgozik, a 17 éves Elisabeth és a 12 éves Millenio viszont még iskolába járnak, ezért nem valószínű, hogy bármelyikük is apjához költözne a közeljövőben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Bárcsak megszólalna a telefonom, és azzal hívna fel valamelyikük, hogy velem akarnak élni! Számomra nincs náluk fontosabb, de nem volt már jó kint, 26 éve a honvágy gyötör - osztotta meg érzéseit a nyilvánossággal Mr. Joe, majd hozzátette, hogy érzelmes embernek tartja magát, és nem szégyelli a könnyeit.

Fotó: cooltv.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük