45 évesen is vérforralóan szexi Monica Bellucci

5 éves kislány anyukája

Monica Belluccira méltán irigykedhetnek ifjú kolléganői, a sztármami ugyanis nagyon dögös.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Monica Bellucci 1964. szeptember 30-án született az olaszországi Citta di Castello városában. 16 évesen kezdett modellkedni, amit nem hagyott abba azután sem, hogy felvették a Perugiai Egyetem jogi karára, ugyanis ebből fizette volna a tandíjat. A fényűző életvitel azonban végül annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött, abbahagyja tanulmányait.

1988-ban Milánóba költözött, ahol a rangos Elite Model ügynökség kötött vele szerződést, egy év alatt pedig sikerült befutnia Párizsban és New Yorkban is. Dolgozott többek között a Dolce & Gabbanának, és pózolt az Elle francia kiadásában is, ám a kilencvenes évek fordulóján irányt váltott karrierje.

Színésznő akart lenni

Színileckéket kezdett venni, és nem sokkal később már kapott is egy kisebb, ám felettébb erotikus szerepet Francis Ford Coppola Drakulájában – ő testesítette meg a vérszívó gróf egyik ágyasát, aki kikezdett a tiltott területre tévedt Jonathan Harkerrel.

Az évtized közepére sikerült tehetségét kibontakoztatnia - ezt jelzi az is, hogy a legjobb női mellékszereplőnek járó Cézár-díjra jelölték a Szerelmi fészekben nyújtott alakításért. Az ezredforduló környékén egyre többen megismerték a nevét, köszönhetően a Maléna és a Visszafordíthatatlan című filmek sikerének, az elkövetkező néhány évben pedig Hollywoodban is sikerült befutnia.

A sikerfilmek sztárja lett

Szerepelt a Mátrix második és harmadik részében, A Nap könnyei háborús moziban, A passióban és a Grimmben, jelenleg pedig a Pippa Lee négy élete című drámában láthatjuk a hazai mozikban.

Ami a magánéletét illeti, Monica Bellucci 1990-ben ment feleségül Claudio Carlos Basso olasz divatfotóshoz. 1999-ben pedig Vincent Cassel hódította meg, akivel több filmben is együtt szerepelt, és akivel a mai napig boldog házasságban él. Közös kislányuk, Deva 2004 őszén született, mamája néhány hónappal korábban - már várandósan - pózolt meztelenül a Vanity Fair olasz kiadásában.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Negyvenéves volt akkor, de Bellucci a mai napig igazi szexbomba - nem véletlenül szerepel szinte mindig a világ legdögösebb hölgyeit felvonultató különféle listákon.

Ezt is szeretjük