Nem akart szenvedni! Halálos betegen lett öngyilkos a legendás sztár
Mario Monicellivel az orvosok közölték, hogy gyógyíthatatlan rákja van, ő pedig a mélybe vetette magát.
2010. november 29-én, Rómában, 95 éves korában elhunyt Mario Monicelli, adta hírül az Associated Press. A legendás olasz filmrendezővel néhány nappal korábban közölték az orvosok, hogy gyógyíthatatlan prosztatarákja van, Monicelli pedig nem várta meg a véget - a mélybe vetetett magát a kórház ötödik emeletéről.
Mario Monicelli 1915. május 15-én született Viareggio városában, a filmtörténetbe pedig az olasz vígjátékok egyik mestereként írta be a nevét. Több mint hét évtizedes pályafutása során olyan kultikus színészekkel forgatott, mint Toto, Marcello Mastroianni, Vittorio Gassmann és Alberto Sordi.
A Pál utcai fiúkkal debütált
Első filmjét 1935-ben, alig húszévesen rendezte Alberto Mondadorival közösen Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényéből, ezt pedig több tucatnyi film követte, többnyire éves rendszerességgel.
A negyvenes-ötvenes évek során Totóval készített emlékezetes komédiákat, ezeknek az alkotásoknak Steno volt a társrendezője.
A hatvanas években már igazi sztárnak számított, aki korának leggyönyörűbb színésznőit szerepeltette a vásznon - Monicelli filmjeinek főhősnői olyan szexszimbólumok voltak, mint Gina Lollobrigida, Claudia Cardinale, Ornella Muti vagy Annie Girardot.
Újabb filmjeit nem mutatták be nálunk a mozik
Mario Monicelli egészen a haláláig aktívan dolgozott, igaz, a kilencvenes évektől kezdve filmjei már nehézkesen jutottak el hazánkba.
A filmek mellett színházi rendezőként is bizonyította tehetségét, színpadra állította például a Parasztbecsületet, illetve Puccini egy operáját is.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták. Oscar-díjra kétszer jelölték, de egyszer sem kapta meg. A Berlini Filmfesztiválon, a San Sebastian Filmfesztiválon és a Velencei Filmfesztiválon azonban többször is díjazták, és Cannes-ban is több alkalommal indult az Arany Pálmáért.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.