Pedig nem így tervezte! Malek Andrea mégis megmutatta 9 hetes kislányát

Malek Andrea a Reggeli műsorában mutatta meg a kis Lénát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Malek Andrea eredetileg azért érkezett a Reggeli stúdiójába, hogy nemrég született kislányáról meséljen - a pici nélkül.

Ám a kis Léna még annyi időre sem akart egyedül maradni, míg édesanyja beszédbe elegyedik Barabás Évivel és Szujó Zoltánnal.

Bevitte a stúdióba

Célja elérése érdekében olyan éktelen sírásba kezdett, hogy édesanyja jobbnak látta, ha mégis magával viszi a stúdióba.

Így aztán az énekes-színésznő rajongói is megcsodálhatták a kilenchetes csöppséget - bár többnyire csak hátulról, hiszen a pici egy kis leskelődéstől eltekintve leginkább anyukája ölébe fordulva pihegett.

Szinte hihetetlen, hogy a 42 éves sztár alig két hónappal ezelőtt adott életet gyermekének, Malek Andrea arcán ugyanis a fáradtságnak semmi jele nem látszódott - ugyanolyan mosolygós volt, mint amilyennek rajongói megszokhatták.

Persze azért elárulta, mint minden anyának, neki is akadnak nehezebb napjai, de két nagyobb gyermeke - fiai 17 és 13 évesek - rendkívül megértőek, sőt, készségesen segítenek is, ha látják, hogy kimerült.

Lányos anyaként más

Nem csoda, ha a fiúkban nincs féltékenység, hiszen, ahogy Andrea elmondta, annak idején megbeszélte velük a kistestvérügyet, nehogy csalódást okozzon nekik. De szerencsére a srácok egyáltalán nem bánták édesanyjuk döntését, hogy bevállal egy újabb babát.

A legnépszerűbb magyar sorozatszínésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Arról is beszámolt, hogy bár fiai nevelése közben egészen jól kiismerte a férfinemet, most a lányával saját magát is fel kell térképeznie, ami izgalmas feladat.

Mindemellett Malek Andrea úgy véli, nem tartozik a tipikus szülők közé, annál sokkal oldottabb a viszonya a fiaival, és reméli, ez majd a lányával is így lesz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Az az érzésem, hogy leginkább a testvére vagyok a gyerekeimnek, így e tekintetben nem vagyok normális anyuka. Persze főzök és vasalok rájuk, de ugyanúgy szeretek focizni meg vitorlázni is velük - mesélte a Reggeliben.

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük