Tragikus halál: kiugrott a 6. emeletről a gyönyörű modell

31 éves volt

Lina Marulanda kolumbiai modellként csinált karriert, tragikus halálának híre az egész országot megrázta.

A legfrissebb hírek szerint 2010. április 22-én életét vesztette Lina Marulanda kolumbiai modell és műsorvezető, miután kiugrott hatodik emeleti lakásának erkélyéről. A hatóságok szerint halálát nem a véletlen okozta, a 31 éves sztár önszántából vetett véget életének.

Az 1978-as születésű Lina Marulanda 12 évesen kezdett modellkedni, de sosem érezte úgy, hogy csak a testéből és a szépségéből akar megélni. Középiskolába járt, majd a bogotai Jorge Tadeo Lozano Egyetemen publicisztikai tanulmányokat folytatott.

Szép és okos

Miután kézhez kapta diplomáját, 2002-ben debütált egy kisebb tévécsatornánál, egy évvel később pedig máris a Caracol News hírolvasója lett.

2005-től egyre inkább a szórakoztatás irányába mozdult el, egyebek közt egy valóságshow háziasszonyi teendőit látta el, emellett pedig a W rádiónak is dolgozott.

Magánéleti csapások

Ám bármilyen ígéretesen alakult is a karrierje, a magánéletében sorra érték a kudarcok.

Első házassága zátonyra futott, és bár egy rövid ideig úgy tűnt, megtalálta a boldogságot második férje, Carlos Onate oldalán, négy hónap után nemrég szétköltöztek.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Állítólag ez rendkívül megviselte, ezért döntött úgy, hogy kioltja az életét. Azon a végzetes estén édesapjával tartózkodott bogotai lakásában, amikor egy óvatlan pillanatban kiment az erkélyre, és levetette magát a hatodik emeletről.

Mindössze 31 évet élt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük